Szöllősi Ferenc: Anyuka, menjen a piacra!

MNO
2006. 08. 18. 10:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szöllősi Ferenc: Ezt a harminc napot is csak papíron kapják majd meg a kisgyerekesek az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumban (és a hír szerint ezt más tárcák is követik). Az államigazgatás kormányzati átszervezése során ugyanis megszűnnek olyan munkakörök, amelyekbe gyeses-mama kerülne vissza. Most értesítik őket, hogy mivel székük nem lesz, amint visszatérnek, harminc napra rá elbocsátják őket. Törvényesen, praktikusan: az új szervezetbe azokból válogatnak, akik eddig is ott voltak, akiket ismernek. Aki amúgy is kieesett a gyakorlatból, az ne is számítson erre. Ő menjen rögtön a munkaerőpiacra, és próbáljon vetélkedni azokkal, akiket most tesznek ki a közhivatalokból. Esélye? A közszférából három éve elbocsátottak durván negyven százaléka még egy év után sem tudott elhelyezkedni; a többiek között pedig jócskán voltak a nyugdíjba menők, de ők ugye nem a gyeses mamák korosztályából. Ez a nő- és ezért társadalomellenes intézkedés a hajdani házi vitához nekem jól jött volna. Ahhoz késő, de még felhasználható lesz annak illusztrálására, hogy egy eszmerendszer hangsúlyos fogalmait – mint a baloldal esetében az esélyegyenlőség, a szolidaritás – hogyan teszik súlytalanná, akiknek napi érdekei azt kívánják?

(Népszava, 2006. augusztus 18.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.