Der Standard (derstandard.at)
A baloldali-liberális osztrák napilapban Gregor Mayer Orbán pórázra fogja a képviselőket című cikkében kommentálja a tőle megszokott elfogultsággal a Fidesz győri kongresszusán történteket. Egy hónappal a szélsőjobboldali kilengéseket követően a jobboldali-konzervatív Fidesz rendkívüli kongresszust tartott Győrben. Két téma került napirendre: a Fidesz masszív önkormányzati győzelmének kezelése, valamint Orbán Viktor által a kormány reformprogramjának megakasztása érdekében szorgalmazott népi kezdeményezés kiürülése, ez utóbbiért az Országos Választási Bizottság a felelős.
Az OVB a hét orbáni kérdésből négyet alkotmányellenesnek nyilvánított. A végső döntést az Alkotmánybíróság hozza meg, itt támadja meg a Fidesz az OVB döntését. Amennyiben csak erről, az OVB által engedélyezett három témáról lehet szavazni, akkor igencsak vérszegény népszavazásra lehet számítani. Mayer tudja, hogy az egészségügy privatizációjának kérdése, vagy a családi gazdaságok ügye sem az országot nem hozza izgalomba, sem a kormányt nem rettenti meg. A népszavazásért folytatott harc kemény lesz- fogalmazott Orbán kongresszusi beszédében.
Annál jobban kívánnak élni a konzervatívok az önkormányzati választásokon elért győzelmükkel. Számos nagyváros és kistelepülés, valamint a 20 megyéből 18 pottyant az ölükbe. A lakosság hangulatváltozása a Gyurcsány júniusban nyilvánosságra hozott megszorító csomagjára, valamint a Fidesz által az őszödi beszéd miatt gerjesztett felháborodásra vezethető vissza, ahol a kormányfő bevallotta, félrevezette az országot a költségvetés valódi helyzetéről.
A Fidesz önkormányzati képviselőinek száma 1180-ról 3085-re emelkedett. A szombati kongresszus döntése alapján mindannyian a párt önkormányzati fórumának tagjaivá váltak. Ezt a grémiumot Orbán vezeti, és ő dönt az elnökségének összetételéről is. Amint a párt választmányának elnöke, Kövér László világosan kimondta, e fórum feladata, hogy segítse a képviselőknek a helyi politika dolgait úgy alakítani, hogy az megfeleljen a párt irányvonalának.
Die Presse (diepresse.com)
A konzervatív bécsi lapban Anton Pelinka A baloldal a jobboldal – vagy éppen fordítva címmel közli a szeptember óta CEU-n tanító, ismert baloldali osztrák politológus téziseit a magyar belpolitikáról. A politikatudományi és nacionalizmus tanulmányok tanszékén oktató szerző hatalmas magyarországi Horthy-vitákat vizionál. Szerinte a Gyurcsány-kormány ellen tüntetők egyik problémája, hogy a kabinet valójában nem szakított a kommunista múlttal.
Azok a tüntetők, akik szeptember óta tiltakoznak a kormányzó MSZP-SZDSZ koalíció ellen és Gyurcsány Ferenc lemondását követelik, sok mindent vetnek a szemükre: egy takarékossági csomagot, mely ellentmond a kormánypártok választási ígéretének, az ország idegeneknek történő kiárusítását; de azt is, hogy elmaradt a kommunista múlttal történő valódi szakítás. Az MSZP ugyanis a zökkenőmentes átmenetben vált egy leninista pártból egy szociáldemokrata alakulattá. A szerző talán legnagyobb csúsztatása, hogy azt állítja, abban senki sem kételkedik, hogy ezek a választások fairek és szabadok voltak.
Pelinka szerint Horn és az őt követő generációk – Gyurcsány és a többiek – megjelenítik a Kádár utáni kádárizmus hajlékonyságát. Kádár, Nagy Imre hóhéra, nem maga vezette be a rendszerváltozást – őt túlzottan megterhelte 1956-os viselkedése. De Kádár pragmatizmusa tette le a magyarországi kommunizmus idomuló képességének alapjait , és ezzel a párt nyugati értelmű program alapján történő továbbélését is garantálta.
Mint számos posztkommunista országban, a magyarországi baloldal ma nyugatibb(!) mint a jobboldal. Míg a 2003-as EU népszavazáson az MSZP a feltétlen belépés mellett voksolt, addig a legfontosabb jobboldali párt óvatosabban viselkedett: nekik tekintettel kellett lenniük a saját soraikban meglévő nacionalista érzelmekre, s ellenzéki pozícióban a Fidesz nem még nagyobb megszorításokat követel, hanem a kiadások emelését. (!)
Mint Lengyelországban, úgy Magyarországon is zavarja a jobboldalt, hogy a rendszerváltást követő szabad választásokon nem büntették meg igazán a baloldalt. Aleksander Kwasniewski 1995-ben legyőzte Lech Walesát – a korábbi ifjúkommunista funkcionárius a Szolidaritás hősét. Az egykori kommunista Horn 1994-ben elkergette az első, nem kommunista budapesti kormányt. Egyes jobboldaliak folyamatosságot látnak a kommunista diktatúrát követő posztkommunista választási győzelmekben.
Ellentétben Lengyelországgal, Orbánnak sikerült a jobboldal stabilizálása. Az 1990-ben centrista liberális pártként induló Fidesz majdnem megszerezte a jobboldali szavazók monopóliumát. A 2006-ban választott parlamentben a jobboldali ellenzék (!) 175 szavazatából – 164 mandátummal a Fidesz rendelkezik. Miközben a lengyel jobboldal az első szabad választásokat követően a szétaprózódás, szétesés, és újrakezdés folyamatait kellett átélnie, addig a FIDESZ ma Magyarországon lefedi a politikai jobboldalt.
Ennek azonban az az ára, hogy Orbán gondoskodik arról, hogy a Fidesztől jobbra ne legyen politikai tér. Fidesz olyan gyűjtőpárttá vált, ahol a nyugat-európai mintájú konzervatívok éppen úgy megtalálhatóak, mint azok, akik siratják a történelmi magyar határokat, és a határon túlra szorult magyarságnak választójogot adnának.
A nacionalizmus az egyik meghatározó motívuma a két hónapja tartó kormányellenes tüntetéseknek, melyek csúcspontjukat október 23-án érték el. Azonban túl egyszerű lenne a pólókon, zászlókon, röplapokon és plakátokon látható Nagy-Magyarországot csak a szélső jobboldalra jellemző reflexként látni. A trianoni diktátumra kimondott nem ma egy olyan, majdnem össz-magyar szemléletét jelenti, melyben a világ összeesküdött a magyarok ellen.
A probléma talán a legvilágosabban a Horthy ábrázolásának problémájában válik tetten érhetővé – egy haditengerészet nélküli ország tengernagyáé, aki kormányzóként irányított egy király nélküli királyságot. A jobboldal (!) azzal védi, hogy befejezte a Tanácsköztársaság „vörös terrorját” – viszonylag stabil szigetté tett az országot a kelet-közép-európai káoszban, és 1944-ben megpróbált kiszállni a Hitlerrel kötött szerencsétlen szövetségből.
A baloldal a rezsim félfasiszta jellegét bírálja azt, hogy hagyta magát egy támadó háborúba bevonni – előbb Jugoszlávia, majd a Szovjetunió ellen. Egyesek érdemének tekintik, hogy 1944 márciusáig megakadályozta a zsidók koncentrációs táborba zárását, mások az 1938-tól bevezetett zsidóellenes szabályok bevezetésében való felelősségét firtatják és azt, hogy a holokauszt 1944 tavaszától mégis megvalósult Magyarországon.
Legalább a múltról szóló vitában még világos, hogy a jobboldal még jobboldal(!) , a baloldal, pedig baloldal.
origo.hu
Újabb részletek derültek ki a debreceni halálos munkahelyi balesetről
