1,9 milliárd euróért megvette a Budapest Airport többségi részvénycsomagját a német Hochtief építőipari konszern – jelentették be a felek a szerződés aláírása után. A Budapest Airport szóvivője elmondta: az ár nagyjából megfelel annak az összegnek, amit a Hochtief 2005-ben a Budapest Aiportért ajánlott az ÁPV Rt-nek.
A szerződés a Budapest Airport jelenlegi tulajdonosa, a brit BAA repülőtér-üzemeltető társaság, illetve a német építőipari óriás, a Hochtief között köttetett.
Ennek értelmében a BAA részvényei a német társasághoz kerültek – mondta az InfoRádiónak a Budapest Airport szóvivője. Szollár Domokos hozzátette: a Hochtief 1,9 milliárd eurót fizetett a BAA részvényeiért; ez az ár nagyjából megfelel annak az összegnek, amelyet a 2005-ben a brit társaság a magyar államnak átutalt a repülőtéret üzemeltető vállalatért.
A tényleges tulajdonosváltás a Budapest Airport szóvivője szerint az elkövetkezendő két hétben, a pénzügyi jóváhagyást követően történik meg, ekkor áll össze az új igazgatóság és alakul ki a vezetés új szerkezete, ezután találkozhatnak majd a Budapest Airport dolgozói az új tulajdonosokkal.
(Info Rádió, Hír TV)
PM Orban Posts Picture That Sends Peter Magyar’s Media Into a Frenzy
