Sebes György: Ezért nem szabad félni az utcára – is – hívni a hasonlóan gondolkodókat. Jelen esetben mindazokat, akik a demokrácia, a szabad gondolkodás és Európa hívei. Az alkalom adott: május 9. a fasizmus felett aratott győzelem napja, amikor érdemes megerősíteni, hogy a magyarok elkötelezettek a béke mellett. Ami persze nemcsak az európai, hanem a hazai békét is jelenti. Vagyis azt, hogy a Kárpát-medence e részében is meg kell próbálni nyugodtan, értelmesen rendezni a közös dolgokat. Ahogy a mai megmozdulás szervezői mondták, a pozitív eszmék mellett az utcán is hitet lehet tenni.
(Népszava, 2007. május 9.)
Súlyos bántalmazás ért egy zsidó származású férfit Olaszországban
