Torkos Matild: A kínvergencia propagandája

MNO
2007. 05. 09. 10:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Torkos Matild: Ha valaki az ország irányításának jogáért azt ígéri, akarom mondani: hazudja például, hogy esze ágában sincs bevezetni a vizitdíjat, majd egyik első kormányzati intézkedéseként – a legőszintébb őszödi beszéde után – bevezeti, az, lássuk be végre, bármilyen szemétségre képes. Arra is, hogy – az Országgyűlésben szavazati joggal rendelkező vazallusai segítségével – kormányzati negyedet építtessen a meglévő patinás belvárosi minisztériumi épületek dobra verésének lehetőségéért. Mert hogy majd az új kormányzati negyed megvalósításától lesz olcsóbb és hatékonyabb a közigazgatás. És mert állítólag százmilliárdos megtakarítást eredményez a több mint harmincmilliárdos beruházás. Mert olcsóbb lesz a fűtés az alacsony belmagasság miatt. Bizonyára így lesz… Ugyan ki merne kételkedni a magyar történelem legőszintébb személyisége által vezetett kormány becsületszavában?

(Magyar Nemzet, 2007. május 9.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.