A betegellátás minőségének rovására megy az egészségügyi reform – állítja Kovács László, a Fidesz települési önkormányzati frakciójának vezetője. A kiemelt súlyponti szerepet kapott szolnoki Hetényi Géza Kórház csak 120 ágyat veszített korábbi jellemzőjéhez képest, de éves szinten kétezer beteggel kevesebbet láthat el, és 300 millió forinttal kevesebb finanszírozást kap – mondta Kovács László.
A sebészként és a Hetényi Géza Kórház kontrolling osztályának vezetőjeként dolgozó politikus hozzátette: ennek ellenére a megye többi kórházából Szolnokra áramlik a beteg, mert a többi intézményben is csökkent az elláthatók száma. Így a betegek összetorlódnak, várakozásra kényszerülnek, és előjegyzés helyett várólisták alakulnak ki – jelentette ki.
Tájékoztatása szerint a Hetényi Géza Kórház az idei év első negyedében 1155 beteggel látott el többet, mint amennyit az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kifizetett, és ezzel kiegyenlítetlen számlákat hagyott maga után. A kórház vezetésnek azt kell mérlegelni, hogy ellátja az összes hozzá forduló beteget, és fedezet nélküli kötelezettségvállalás miatt pénzügyi csődbe megy, vagy nem foglalkozik minden beteggel, akkor viszont alkotmányos jogot sért – fejtegette a szakpolitikus.
Kovács László újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a pénzükre váró beszállítók közül a kórház többel meg tud egyezni a kamat nélküli törlesztésben, de egyesek, mint például a külföldi tulajdonú áramszolgáltató, illetve a szemétszállító cég csak kamattal hajlandó egyezséget kötni. Szolnok másik kórházában, a MÁV Kórházban sem jobb a helyzet, miután az 58 aktív ággyal ugyan megmaradt, de finanszírozása olyan alacsony, hogy külső segítség nélkül hamarosan működésképtelen lesz – vélekedett a frakcióvezető.
Ez nem reform, hanem a konvergenciaprogram mindenáron való végrehajtása, „kerül, amibe kerül, kerül, akibe kerül„ – összegezte véleményét Kovács László.
(MTI)
Korrupt módszerekkel privatizálják az állami földeket Ukrajnában
