Kis Ferenc: Győzelem, de nem a végső

Kis Ferenc: Nincs tehát semmi meglepetés, ugyanazt próbálja majd eljátszani az MSZP, amit a 2004. december 5-i népszavazás előtt: minden demagóg hazugságot bevetve, a propagandagépezetet és a „baráti” sajtót felhasználva a saját érdekeik elleni voksolásra akarják rávenni a már sokszor becsapott, kizsigerelt magyar embereket. Nyilvánvaló, hogy a magánosítás mellett kardoskodó kormányfő és ebben legfőbb partnere, az SZDSZ kényszerítette rá akaratát a múlt hét végi koalíciós alkun is a szocialista párt azon részére, amely még nem szakadt el teljesen a baloldaliság illúziójától, a szociális állam gondolatától. Az elmúlt hónapok vitái ugyanis egyértelművé tették, hogy az egészségügy irracionális piacosításában, ami a magyar társadalom állapotát semmibe veszi, és kizárólag a tőkeérdekeket favorizálja, megosztott az MSZP is. Így talán nem lesz olyan egyszerű rávenni az amúgy is elégedetlen MSZP-szavazókat, hogy ismét áldozzanak a párthűség oltárán. Ugyanez a képlet a többi népszavazási kérdésnél is, amelyek többsége látszólag részletkérdés, de valójában két társadalom- és világkép szembenállását jelképezik: a kormányzaté az érzéketlen technokrata szemlélet, a pénzhatalom kritikátlan kiszolgálása, míg az ellenzéké a hagyományos keresztényszociális gondoskodás az állampolgár aktív, alkotó közreműködésével.
A Fidesz mégsem ünnepelhet még, hiszen a végső ütközetet nem nyerte meg. Bár az is igaz, hogy innen veszíteni olyan volna, mint – futballnyelven szólva – 11-esből öngólt lőni. Mindez nem azt jelenti, hogy bárki automatikus kormányváltásban vagy előre hozott választásban reménykedhetne, de az ország számára fontos eredmény volna.

(Magyar Nemzet, 2007. június 27.)