Már a venezuelaiak kapitánya

Miközben vívóink 2002 és 2005 között rendre szállították az érmeket az éppen soros világversenyről, Szabó Bencének aligha fordult meg a fejében, hogy a pekingi olimpiára már nem a magyar, hanem a venezuelai válogatott szövetségi kapitányaként jut ki. S bár a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó szerződése egyelőre csak az őszi, szentpétervári világbajnokságig szól a dél-amerikaiakkal, a folytatás is szinte bizonyosra vehető.

Magyar Nemzet
2007. 06. 26. 22:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az elmúlt napokban többször is hiába próbáltam utolérni telefonon. Igaz a hír, hogy Buenos Airesben járt, és az argentin válogatott szövetségi kapitánya lett? – kérdeztük tegnap Szabó Bencét, aki tavaly itthon a „struktúraváltás” áldozata lett, miután az addig egy személyben felelős összfegyvernemi kapitányt párbajtőrben, tőrben és kardban három önálló szakágvezető váltotta.
– Tényleg nem lehetett elérni, mert hétfőn jöttem haza. A kontinens stimmel, de a venezuelai válogatott szövetségi kapitánya vagy inkább afféle technikai igazgatója lettem.
– Ennek azért nyilván voltak előzményei.
– Hogyne. Pár hónappal ezelőtt Párizsban egy baráti vacsorán történtek az első, úgymond tapogatózó lépések. Aztán egyszer csak jött a repülőjegy azzal, hogy már konkrét megbeszélésre várnának Caracasba. Legnagyobb meglepetésemre a sportminiszter, valamint egy másik magas rangú állami vezető fogadott, és ebből gyorsan leszűrhettem, hogy komolyan számolnak velem. Végül nem is a vívószövetséggel, hanem az ottani olimpiai bizottsággal kötöttem szerződést. Egyébként amikor kiutaztam, azt hittem, hogy csak a kardozók mellé keresnek szakembert, de közölték, hogy valamennyi fegyvernem hozzám tartozna. Mondtam, hogy semmi kifogásom ellene, sőt így nekem is jobban tetszik a feladat. Az biztos, munka lesz bőven, mert ahogy láttam, egészen hihetetlen a szervezetlenség, senki nem koordinál semmit. Én ott helyben készítettem egy tervezetet, öt oldalon vázoltam az elképzeléseimet, és nem győzték dicsérni, milyen profi munka, ilyet még nem is láttak…

Fábik Tibor

Részletek a Magyar Nemzet, 2007. június 27. számában

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.