Sajó Attila, a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központ igazgatója, a rendezvény főszervezője elmondta: a fesztivál mottójaként emlegetett mondat, amely szerint a program varázslatos barangolás a művészettel, megállja a helyét, hiszen Észak-Borsod legszebb településein, különleges környezetben és csodálatos épületek falai között várják a művészet- és zenekedvelő közönséget.
Mint hozzátette, a VII. Borsodi Művészeti Fesztivál július 1-jéig tart, Kazincbarcika mellett az idén is több észak-borsodi település ad otthont a programoknak. Összesen 28 esemény szerepel a palettán, ezek közül egy tucatnyi díjtalanul látogatható.
Szerdán, a fesztivál „nulladik napján„ nyitotta meg kapuit a fesztiváludvar a Borsod megyei Dubicsányban, ahol – úgynevezett „mini Kapolcsként” – kiállítások, filmvetítések és egyéb kulturális érdekességek várják a vendégeket az eseménysorozat végéig. A rendezvény hivatalos nyitó ünnepségét pénteken este tartják a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központban.
Sajó Attila kiemelte, hogy a Borsodi Művészeti Fesztivál a térség legrangosabb művészeti rendezvénysorozatává vált az elmúlt években. Története 2001-ben kezdődött, akkor a terület 11 települése – Kazincbarcika, Ózd, Putnok, Szendrő, Sajószentpéter, Edelény, Szilvásvárad, Aggtelek, Dédestapolcsány, Bánhorváti és Sajógalgóc – fogott össze, hogy az ott élők és a látogatók a művészetek segítségével fedezhessék fel a környék szépségeit.
A szervező tájékoztatása szerint a kínálat hetedszer is változatos, a könnyűzenei koncertek mellett mesetáncjáték, bábszínházi előadás, komolyzene, paródia, nótaest, opera, táncszínház, filmvetítés is szerepel a programban.
A helyszínek az idén is különlegesek: a térség településein kastélyokban, templomokban, tereken, az aggteleki Baradla-barlang hangversenytermében, strandon, kaszinóban, valamint a lázbérci víztározó gátján rendezik meg az előadásokat.
(stop.hu)
Büntetést követel az Air India katasztrófa egyik áldozatának édesapja + videó
