Pokorni: Megzsarolták egymást a koalíciós partnerek

A Fidesz feltételezése szerint az SZDSZ azért bólintott rá Szilvásy György miniszterségére, hogy Horváth Ágnes egészségügyi miniszter maradhasson - mondta Pokorni Zoltán. A kormányszóvivő erre úgy reagált: a Fidesz alelnöke kizárólag az Orbán-Torgyán kormány tagjaként szerzett élményeit idézhette fel, amikor politikai alkuról beszélt.

MNO
2007. 06. 18. 16:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz úgy véli, az SZDSZ azért bólintott rá Szilvásy György miniszterségére, hogy Horváth Ágnes egészségügyi miniszter maradhasson. Erről Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke beszélt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
-Ha a te gyenge minisztered maradhat, akkor az én gyenge emberem is lehet miniszter – ilyen politikai alkuk köttettek a hét végén – fogalmazott Pokorni. Szerinte ezzel magyarázható, hogy az SZDSZ először szokatlan módon, kemény szavakkal reagált a kormányátalakításra, a hétfői parlamenti ülésen azonban Kóka János pártelnök és Eörsi Mátyás frakcióvezető már mosolyogva, üdvözült arccal asszisztált a „botrányos hatalmi osztozkodáshoz„.

Feltesszük, az történt, hogy a szocialista párt világossá tette: ha Horváth Ágnes maradhat egészségügyi miniszter, akkor Szilvásy György is lehet titkosszolgálatokat felügyelő miniszter – jelentette ki Pokorni Zoltán, aki szerint ezért maradt el az SZDSZ „beharangozott, nagyszájú, nagy hanggal” elmondott bejelentése.

Vége az egy évvel ezelőtt nagy hangon bejelentett államreformnak, a közigazgatás megreformálásának, amelyet a magunkon kezdjük a spórolást szlogennel jelentettek be, hiszen Draskovics Tibor Államreform Bizottsága megszűnik, ő ezután „szuper közigazgatási államtitkárként„ dolgozik – mondta Pokorni Zoltán. Hozzátette: a szintén Gyurcsány Ferenc kezdeményezésére létrejött Fejlesztéspolitikai Irányító Testület is megszűnik, bár azt sem lehet tudni, hogy ez a „bukott miniszterek tanácsa” pontosan mit csinált azon kívül, hogy felvették a fizetésüket.

Daróczi Dávid kormányszóvivő a Fidesz alelnökének szavaira úgy reagált: Pokorni Zoltán kizárólag az Orbán-Torgyán kormány tagjaként szerzett élményeit idézhette fel, amikor politikai alkuról beszélt.
-De meg tudom nyugtatni: amióta a választók úgy döntöttek, hogy leváltják az akkori kormányt a szabad választásokon, Orbán Viktor politikai praktikái kizárólag a Fideszben élnek tovább – tette hozzá.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.