Der Speiegel (spiegel.de)
A baloldali német hírmagazinban Claus Christian Malzahn Gyerünk a rekettyésbe című cikkében foglalkozik a gyakran emlegetett nyugati civil kurázsi hiányával.
Günter Wallraff javaslata, a Sátáni versek felolvasása egy kölni mecsetben elhallgattatta a máskor mindig hangos német médiacirkuszt. Ennek oka egyszerű, az ismert publicista olyan gondolatkísérleteket provokál, amitől a vitaműsorok lovagjai inkább bokorba bújnak. „Felovasna-e Günter Wallraffal közösen egy mecsetben Rushdie Sátáni versek című könyvéből? A SPIEGEL Online szerkesztősége 40 értelmiséginek, művésznek, írónak, politikusnak, többnyire olyan személyeknek küldte el ezt a kérdést, akik társadalompolitikai vitákban gyakran hallatják hangjukat.
A megkérdezettek háromnegyede – egyesek azonnal ,mások némi gondolkodás után – úgy döntött, „erre a kérdésre inkább nem kíván válaszolni”, mint az egyik megkeresett megfogalmazta.
Sokan féltek. Rushdie? Mecset? Maga Harald Schmidt – a legélesebb nyelvű német humorista (a szerk.) – is kerüli az iszlámmal kapcsolatos vicceket. Úgyhogy inkább visszautasította ezt a kelyhet. Ami nem túl jó jel, ha az írók és gondolkodók önjelölt szuperhatalma már a Sátáni versek felolvasásának gondolatától térdre rogy és inkább árkon-bokron keresztül elfut az elől a kérdés elől.
Wallraff javaslata azokra a standardokra vonatkozik, amelyek – ezt mutatják körkérdésre adott válaszok – sajnos már nem természetesek: egy demokratikus civiltársadalomban olyan gondolatokat is el kell viselni, melyek tőlünk idegenek, talán visszataszítóak. S mi szeretnénk biztosak lenni abban, kimondhatjuk azt, amit gondolunk – anélkül, hogy aggódnunk kellene testi épségünkért – írja a lap.
De túl a Wallraff-féle bátorságpróbán: Rushdie a mecsetben? Miért nem a Brian élete a kölni dómban? A lap szerint a kérdés jogos. Nos, azoknak, akik elfelejtették, a Monty Python eme gonoszkodó, 1979-es komédiája felháborította Nagy-Britanniában a keresztény egyházakat. Vad televíziós viták zajlottak, bojkottal fenyegetőztek, komoly lökdösődések történtek a mozikban. A film készítőire azonban nem várt évtizedes mártírium, rejtőzködés testőrökkel, hanem karrierjük alapkövét jelentette az alkotás – olvasható a lapban.
Courrier international (europe.courrierinternational.com/eurotopics)
A német kormány politikai képzést szolgáló intézményének európai sajtószemléje Szetey Gábor a magyarországi homofóbiáról címmel idézi a budapesti államtitkárt.
Szetey Gábor az első politikus az országban, aki nyilvánosságra hozta homoszexualitását az érintett közönség budapesti fesztiválján. A sajtó a 39 éves politikust hősként ünnepelte. A fesztivál mégis erőszakba torkollott. Szélsőjobboldaliak megtámadták a homoszexuális parádét. Majd idézik Szetey interjúját a Magyar Narancsban: „Országunkat a 2006. őszi nyugtalanság megváltoztatta… A homoszexuálisok ellenfeleinek arca és jelképei a 2007-es parádén ugyanazok voltak, mint a 2006-os zavargásokban. Egy kicsi, de hangos szélsőjobboldali csoport, aki mindenkit provokálni kíván... A közvéleménykutatók szerint a megkérdezettek 51 százaléka bátornak találta a beszédemet, s úgy vélte, hozzájárul a homoszexuálisok helyzetének javításához. Mégis csak furcsa, hogy a konzervatívoknak olyan fontos, hogy a szomszéd államok korrekt módon bánjanak a magyar kisebbséggel, de nem érdekli őket saját országukban az egyenjogúság.” – idézi az írás az államtitkárt.
Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)
A konzervatív német napilap Stefan Dietrich Félrevezetés című vezércikkében foglalkozik a brunsbütteli atomerőmű körüli álhírekkel.
A június 28-i meghibásodás óta, amit a brunsbütteli atomerőmű gyors kikapcsolása követtet – ekkor kigyulladt egy transzformátorállomás –, úgy tűnik, az üzemeltetőnek, a Vattenfallnak semmi sem sikerül. Naponta (félre)tájékoztatják a közvéleményt arról, mi minden romlott még el az erőműben. Még két hibásan felhelyezett tipli is az országos figyelem középpontjába került. S azt a tényt, hogy a riadót követően egy húszfős csapat állt a műszakvezető rendelkezésére, egyesek „szokatlan” és magyarázatra szoruló állapotként egy kézlegyintéssel elintézték.
A nukleáris technikával kapcsolatban indokolt a legnagyobb figyelem és gondosság, s ez Németországban adott. Csak azért nyeri az ország immár évtizedek óta megbízhatóan az áramot ezekből az erőművekből – a Vattenfalléból is –, mert a nyilvánosság rendkívül érzékenyen reagál minden üzemzavarra, és a legkisebb apróság az üzemeltető számára hatalmas veszteséggé növekedhet. Ezért a felelősségnek érintenie kellene a „bejelentésre kötelezett eseményekkel” kapcsolatos információkat is. Ezen a téren Vattenfall először túl félénken reagált, nem utolsósorban a Berlinben küszöbönálló „energiacsúcs” miatt is.
Sigmar Gabriel szövetségi környezetvédelmi miniszter és Gitta Trauernicht schleswig-holsteini szociális miniszter asszony – mindkettő SPD – számára kapóra jött a téma, hogy az energiavitát a számukra kívánt irányba fordítsák. Azok a politikusok, akik minden részlettel tisztában vannak, még felelőtlenebbül bánnak tájékoztatási kötelezettségükkel, mint a konszern. Ahelyett, hogy felvilágosítanák arról a közvéleményt, hogy egyetlen pillanatig sem kellett aggódni egészségkárosodás miatt, célzottan teret engednek füstmérgezésről és az irányító teremben uralkodó „tarthatatlan állapotokról” szóló híreszteléseknek. Rövidlátó politikára vall ezzel egy olyan választói réteget kiszolgálni, mely legszívesebben azonnal kikapcsolná az atomerőműveket. Hiszen nemsokára Gabriel kénytelen lesz bevallani, hogy az üzemeltető megbízható, és az erőművei biztonságosak.
origo.hu
Miért fenyegeti meg jogerős ítéletekkel politikusokat újságírókat Magyar Péter
