Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)
A konzervatív frankfurti napilapban Konrad Schuller, a Goethe Krakkóban című cikkében foglalkozik a német-lengyel zsákmányvita újabb történéseivel. Anna Fotyga lengyel külügyminisztert sokkolták a történtek. 62 évvel a világháború után egy német diplomata olyan szavakat használt, mely Varsó felfogása szerint a háború szóhasználatát idézi. Tono Eitel rendkívüli nagykövet – akit a szövetségi kormány a Lengyelország és Oroszország által elrabolt kulturális javakról folytatott tárgyalásokkal megbízott – ezen tárgyakat az utolsó világháborús „hadifoglyoknak”, és a két országot „zsákmányoló” hatalomnak nevezte. A varsói külügyminisztérium felháborodásában tükröződik egy jogi, illetve a német és lengyel felfogás közötti máig feloldatlan politikai-történelmi ellentét. A vita tárgyát azok a kulturális javak képezik, melyek a háborúban a szövetségi légierő támadásai ellen Berlinből a Neissétől keletre, akár Krakkóba szállítottak, s melyek máig ott találhatóak. Például a Porosz Állami Könyvtár, igen értékes képek, emellett Mozart és Beethoven zenei hagyatéka, Goethe kéziratok, s nem utolsó sorban a Hoffman von Fallersleben versének eredeti példánya, a himnuszként szolgáló Deutschlandlied.
A szövetségi kormány álláspontja szerint Varsó köteles a „zsákmányolt” műtárgyakat visszaadni, mert az 1907-es hágai hadijogi egyezmény megtiltotta a kulturális javak elrablását. Emellett az 1991-ben aláírt német-lengyel szomszédsági megállapodás szintén szorgalmazza a kulturális javak visszaszolgáltatását. A 2005-ös lengyelországi kormányváltást követően Varsó megszakította a szomszédsági szerződésről folytatott tárgyalásokat. A lengyel kormány törekszik arra, hogy tárgyaló késznek mutatkozzon. Wojciech Kowalski, lengyel főtárgyalótéma nem tisztán jogi megközelítését javasolta, hanem politikai megoldást ajánlott. Mint fogalmazott, „minden lehetséges, de mi nem tudunk jogi pozíciónktól egyszerűen eltekinteni.”
Süddeutsche Zeitung (sueddeutsche.de)
A baloldali müncheni napilapban Nico Fried, Az első nyikorgó hangok című cikkében foglalkozik a német-francia viszonyban növekvő feszültségekkel. A német-francia viszonyon – a toulousei csúcs minden ellenkező értelmű nyilatkozatával szemben – megjelentek az első repedések. Egyre gyakoribbak az ütközések a hiányzó egyeztetések és jelentős véleménykülönbségek miatt.
A szövetségi kormány kezdetben még elismerte Sarkozy támogatását, melyet a heiligendammi G-8-as csúcstalálkozón, valamint a brüsszeli csúcstalálkozón a nehéz egyeztetések során nyújtott. Azt, hogy a rendezvények után magát Párizsban, mint a kompromisszumok menedzserét ünnepeltette, a kancellár és a berlini külügy még nagylelkűen tudomásul vette. Azt a módszert, ahogyan Sarkozy saját jelöltjét, Dominique Strauss-Kahn a Nemzetközi Valuta Alap vezetőjévé tette szintén elnézték neki. Igaz, annak ellenére, hogy Párizs minden jólneveltség ellenére számos kormányt tájékoztatott erről a tervéről, csak a németet nem. De változóban van a hangulat.
Céltudatosan és jelentősebb egyeztetések nélkül rajzolja körbe Sarkozy a külpolitikában a francia befolyási övezetet. Alig lépett hivatalába, Bernard Kouchner külügyminiszter nagy pátosszal, ám annál kevesebb eredménnyel Libanon sorsával foglalkozó konferenciát szervezett. Tette ezt anélkül, hogy az európai államokat meghívta volna. Párizs határozottan támogatja további csapatok Csádba küldését, s líbiai útjával világossá kívánta tenni: Afrikát elsősorban francia ügynek tekinti. Majd ezt követően felvetette egy földközi-tengeri unió ötletét, melyről máig nem tudja senki, pontosan mit jelent és hogyan illeszkedik az Európai Unió már létező ún. Barcelona-folyamatához. Éppen ezért ezt a javaslatot is visszafogottan fogadták Berlinben.
Fordított esetben a franciák szívesen blokkolják a német kezdeményezéseket. Steinmeier javaslatát, amely szerint Koszovó jövőjéről a szerbekkel és albánokkal folytatott tárgyalásokat egy, az Egyesült Államok, Oroszország és az EU-ból alakított trojka folytassa, Washington, Moszkva és a legtöbb uniós tagállam is támogatta. Csak Párizs azonban nem. Majdnem az utolsó pillanatig tiltakoztak a franciák a javaslat ellen, s csak akkor engedtek, amikor már teljesen elszigetelődtek.
origo.hu
Miért fenyegeti meg jogerős ítéletekkel politikusokat újságírókat Magyar Péter
