A szekta elleni támadás az egyik legsúlyosabb merénylet volt az elmúlt négy évben Irakban. A vallási csoport vezetői Bagdadot vádolják, hogy nem tudják őket megvédeni a hasonló akciókkal szemben. Az Egyesült Államok barbár cselekedetnek nevezte a tettet.
A helyi illetékesek szerint négy robbantás történt helyi idő szerint kedd este nyolc óra körül Moszultól 120 kilométerre nyugatra. A merénylők egy-egy tartálykocsival a város különböző negyedeiben hajtották végre támadásaikat a szekta tagjai ellen, gyors egymásutánban repítve a levegőbe járműveiket – tudósít a BBC.
Az iraki rendőrség szerint egyelőre senki sem jelentkezett, hogy vállalná a felelősséget a terrorcselekmények elkövetéséért, de az elkövetés módszere az al-Kaida terrorszervezetre tereli a gyanút, amely az utóbbi időszakban jelentős átcsoportosításokat hajtott végre Irak északi részén.
A jazidi szekta Irak északnyugati részén található, tagjai jórészt kurdok. Létszámuk körülbelül 100 ezer főre tehető Moszul környékén. Hitviláguk keresztény, zsidó, zoroaszter elemekből épül fel.
A szekta és a muszlimok közötti ellentétek akkor kezdődtek el, amikor áprilisban egy 17 éves lányt a jazidiak egy csoportja halálra kövezett, mivel férjhez ment egy muszlimhoz és áttért. A kivégzést többen filmre vették, ez bőszítette föl a szunniták egy csoportját.
(BBC)
Torgyán József babérjaira tör a Tisza Párt elnöke
