Aggályos őrző-védők – További tények a Veres fiúk ellen

Az MSZP-hez „ezer szállal kötődő” őrző-védő cégek aggályos tevékenysége miatt vizsgálatot kezdeményez a Fidesz a rendészeti bizottságban, a Veres fiúk és az In-Kal Security nyírbátori botránya apropóján. Közben lapunknak a nyírbátori strandot üzemeltető cég vezetője elmondta: a pénzügyminiszter fiai és a Bátor Víz Kft. között létrejött szerződés semmiféle jogalapot nem biztosított arra, hogy százezreket követeljenek a büféstől.

Magyar Nemzet
2007. 08. 24. 22:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Márku György, a nyírbátori fürdőt üzemeltető cég vezetője szerint – a strand volt a Veres fiúk által szervezett fesztivál helyszíne – a pénzügyminiszter gyerekei csak a terület használatának körülményeiről kötöttek szerződést. A megállapodásban egy szó sem volt arról, hogy a fesztivál szervezői a strand már egyébként meglévő bérlőitől bármit is követelhetnek.

A Bátor Víz Kft. vezetője úgy fogalmazott: a „kiemelkedő és nagyszerű” Amatőr Zenekarok Fesztiválja szervezőivel csak arról kötött megállapodást, hogy az elhasznált vizet, villanyt mikor, milyen formában és áron kell kiegyenlíteniük. Ezenkívül a szerződésben van néhány pont, amely a terület megóvására, takarítására, rendbetételére vonatkozik, valamint rögzíti a használat általános szabályait is. A fiúk alapítványa ezenfelül ingyen vehette igénybe a fesztiválra a strandot.

Arról, hogy a rendezők a stranddal már korábban szerződött szolgáltatóktól követelhetnek-e bármit is rendezvényük idejére, egy szó sincs a megállapodásban. Mindezeket Márku nyilatkozatából tudjuk, mert kérésünkre nem volt hajlandó elfaxolni lapunknak a szerződést. Azt azonban elmondta, hogy a helyszínen majd betekintést biztosít a dokumentumba.

Mindezek alapján – és a tegnapelőtti lapszámunkban bemutatott, a helyi büfés, Baracsi Lajos és a strand között köttetett szerződés szerint is – egyre egyértelműbben látszik, hogy Veres János gyermekei jogtalanul követeltek 300 ezer forintot az általuk szervezett fesztivál idejére a vendéglátóegység tulajdonosától, aki egyébként az egész szezonra fizetett 185 ezer forintot a strandnak.

Mivel a fiúk mögött álló, állami cégek által is támogatott alapítványba a büfés nem fizette be a pénzt, Veres gyerekei a szoros MSZP-kötelékekkel rendelkező In-Kal Security embereivel vetették blokád alá az egységet. A Veres fiúk barátja tavaly egyébként nemcsak szóban, hanem tettleg is megfenyegette a büfést, akit akkor torkon ragadott és fojtogatott.

A nyírbátori Azfeszt nevű rendezvény előtt a Veres fiúk által elkövetett, a zsarolás és az önbíráskodás lehetőségét is felvető tényeket a birtokunkba került rejtett kamerás felvételek alapján lapunk és a Hír TV tárta fel. Veres János személye elleni támadásnak érezte a Magyar Nemzet írásait; ő is és az ügyben konkrétan érintett fiai is jogi eljárást kezdeményeznek lapunk és a Hír Televízió ellen.

Bodacz Balázs

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.