Ismét drágul a kenyér. A jelenleg zajló áremelést követően szeptember végére várhatóan már nem vásárolhatunk 200 forint alatt kenyeret a boltokban, és még ez év végéig újabb, legalább 15 százalékos kenyéráremelés lesz Magyarországon – közölte Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség elnöke.
A mintegy 30 forinttal emelkedő kenyérár a elsősorban a liszt drágulásának köszönhető, hiszen míg egy évvel ezelőtt 54 és 69 forint között volt a finomliszt ára, mostanra viszont már 79-89 forint közé emelkedett. Pedig a liszt ára csak körülbelül egyharmada a sütőipari termelés összes költségének, ehhez adódik még ugyanilyen arányban az energia, továbbá a munkabér, illetve annak közterhei is.
A Magyar Pékszövetség elnöke közölte: a pékeknek nincs más választásuk, mint a kereskedők felé hárítani a költségemelkedést, vagyis egy kiló kenyér 145 forintról feltehetően 174 forintra emelkedő előállítási költséghez hozzá kell számolni még a kereskedők árrését, amely 20 százalék körül mozog. A kenyér kiskereskedelmi ára ezért ősztől szinte biztosan meg fogja haladni a 200 forintot.
A csekély mezőgazdasági termés miatt a keresleti piacon megugrottak a gabonaárak, ami a hús-, a tojás- és a tejárakat is felhajthatja. Az árakat a világpiacon csökkenő készletek is növelik. Ilonka ugyanezzel indokolta a soron következő, legalább 15 százalékos kenyéráremelést is, amely várhatóan még ez év végéig bekövetkezik.
(Lánchíd Rádió, origo.hu)
Orbán Viktor: Mi egy békepárt vagyunk!
