Balaton: növekvő turizmus és bűnözés

A balatoni turistaforgalom növekedésével párhuzamosan, közel 20 százalékkal nőtt idén a Fehér Gyűrű Egyesület siófoki áldozatvédő irodájához fordulók száma - közölte Fügedi László, a hivatal vezetője az MTI-vel szerdán.

MNO
2007. 08. 29. 9:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fügedi László elmondta, hogy főként lopások, rablások áldozatai fordultak hozzájuk az üdülőkörzet szinte minden pontjáról. A civilek által működtetett iroda a kárvallottak ügyintézéshez – okmányok pótlása, biztosítás rendezése, a családdal, vagy az illetékes követséggel való kapcsolatfelvétel – nyújtott segítséget. Idén 242 károsult kapott pénzbeli támogatást étkezéshez, hazajutáshoz, vagy iratpótláshoz.

A siófoki irodát hatodik éve vezető Fügedi László elmondta, míg a korábbi években az volt a jellemző, hogy bizonyos autótípusra, illetve alkatrészek begyűjtésére szakosodott bűnözőcsoportok fosztogattak a Balatonnál, idén a lakások, nyaralók feltörése volt a „sláger” a strandlopások magas száma mellett. A durva módszereket sem nélkülöző lakásfeltörések során pedig a tettesek mindent elvittek. Balatonszéplakon, a nyár közepén, a vízparton fényes nappal raboltak ki egyszerre 12 lakást, s még a felvágottat sem hagyták meg a betörők a nyaralóknak.

Fügedi László szerint a strandlopások magas számában az áldozatok is hibásak, mivel sokszor hagyják őrizetlenül értékeiket egy pokróc alatt a vízparton. Míg az elmúlt években a siófoki irodához forduló áldozatok zöme külföldi volt, idén nőtt a magyarok aránya – tette hozzá az irodavezető.

A Fehér Gyűrű siófoki áldozatvédelmi irodája az eredeti tervek szerint szeptember végéig tartott volna nyitva, de elfogyott a pénz, amivel az egyesület segíteni tudna a bajba jutottakon, ezért augusztus végén bezárnak. Míg régebben voltak pályázati lehetőségeik, s évi 40-45 millió forintnyi támogatáshoz jutott az egyesület, idén már csak tízmillió forint állami támogatásban részesültek. A pénzek kiesését nem ellensúlyozta a szponzoroktól és a tagdíjakból befolyt összeg, ezért 11 irodájukból négyet már korábban be kellet zárni – mondta az irodavezető.

MTI

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.