Csermely Péter: Lárma – Tiranai lepel

MNO
2007. 08. 31. 8:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Éppen akkor most van némely időm, drága Albán Úr, szusszanok is legalább, most végeztem a kitakarítással, mert hogy jönnek az unokák ide hozzám, emiatt. Szépen rendraktam a szobákat, aztán bezártam kulccsal, hogy nehogy nekem felforgassák, majd elférünk itt a konyhában, legalább nem rohannak fel, majd le, különösen a Jancsika, de az meg legalább fél a kutyától, meg tudom ijeszteni vele. De nem erről van szó. Hanem hogy a Fidesz megcsinálta a gárdista terrormerénylős kommandókat, hogy felkeressék a baloldalt. Kérem, aranyos Albán Úr, én már félek is. Szerencsére itt olyan furán áll a szekrény, pont van egy rés közte meg a fal felé, mert amikor húsz éve behozták a trógerek, előbb letették, mint a helye, aztán elugrottak egy sörre, és aztán már nem is jöttek. Oda én csaknem beférek, senki nem gondolná. Hát ebben bízom. Borzasztó dolog ez a Fidesz, szomorú kis Albán Úr, hogy nem tisztelik a baloldali félénk érzékenységet, nem úgy mint mink. Énnekem egy kedvtelésem van, néha idejön a Lárma, akivel mindig együtt iszunk, és akkor bor mellett nótákat ordítunk, de még abban is vigyázunk az érzékenyekre, például úgy szoktuk, hogy amikor az jön, hogy fáradt lábam estére hazatalál, akkor direkt emiatt úgy fejezzük be, hogy lesz még a románoké Kaposvár. Ezen aztán nem bántódhat meg senki, pláne, hogy egy kaposvárit sem ismerünk, meg az amúgy sem kit érdekel. Amit meg nem tudunk ilyen ügyesen átkölteni, akkor halkabban bőgjük a végét, nem tudom, Albán Úr ismeri-e a Bikini nevű zenészek dalát, ami talán arról szól, hogy mit kaptak a nők a teremtéskor. Na, annak az a refrénje, hogy agy helyett nagyobb mellet, de ezt már nem is nagyon énekeljük, mert egyszer nagyon mérgesek lettek, aki hallotta, és éppen nő volt, és szidott minket, mint a növényt. Tehát figyelni kell a másikra. Én azt mondom, nagyszerű Albán Úr, hogy a baloldali legszebb ilyen pont a torelancia és az idefigyelés, a másik ember tiszteleti tartása, erről híres mind, aki baloldalt van. És akkor ez a gátlástalan Orbán ide küldi a gárdáit, hogy beszéljenek velem. Albán Úr, gondolja meg, már a gárdista sem véletlen, egyszer véletlenül, mert elvesztettem egy fogadást, és el kellett olvasnom valamit, hát az pont a három testőr volt, és a gárdista már abban is a gonosz erő testesült meg, akik a bíborozott cselszövőt segítették. Hát már ebből látszik, hogy milyen a gárdista. És ezeket hozta a nyakunkra az Orbán Viktor, meg a sok utolsó, csirkefogó szélhámos Fideszes, hogy száradjon le az a tolvaj kezük, amivel felveszik a kirekesztően fekete ruhát. Már próbaképpen ide beálltam a szekrény és a fal közé, borzalmas kosz van itt a pókhálóval együtt, meg minden fityfene, ami húsz év alatt leesett a tetejéről, de legalább itt biztos nem keres a gárdista, akire én leszek kiosztva, mehet haza végezetlenül, ha meg benéz ide, akkor ráhúzok ezzel a fémmel, ami fekszik, de mi lehet ez? Na, mindegy. Most kimászok, Albán Úr, mert csöngetnek, hát nem tudom, ez vagy az unokák, vagy a terroros gárda, drukkoljon nekem, aranyos Albán Úr, mert egészen odavagyok már a Fidesz miatt, tényleg itt van már a világ vége, de legalább az oroszok itt lennének, majd azok tudnák, hogy mit kell.

Lejegyezte: Csermely Péter

(Magyar Nemzet, 2007. augusztus 31.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.