Csermely Péter: Ököl – Tiranai lepel

Kérem szépen, megfontolt Albán Úr, rengeteg a pénz, ami hiányzik mindenhonnan. Hát én nem is tudom, hogy miként. Ahogy mindennap kiderül titokban, hogy a Fidesz mennyi pénzt lopott, ameddig az Orbán Viktor uralmában sínylődtünk. Ezek a pénzek jönnek most elő, hogy nincsenek meg. Most már arról van szó, hogy hídpénzet akarnak kivetni, meg dugóadót, hogy azért is fizessünk, ha állunk az úton. Kérdezem én, Albán Úr, hogy miből? Nincsen már itt pénz. Inkább nem megyek át a hídon, úgyse ismerek ott senkit. És ami még felháborítóbb, hogy öszszetörték az aranyos kis Ságvári Endre emlékül tábláját, akiről oly sokszor énekeltünk régebben a gyerekekkel. És hallom, hogy fekete katonai bandák ezrei spacéroznak majd az utcán, a jobboldal érdekében. Mi lesz velünk, drága Albán Úr, most mondja meg! Fel kell kiáltani a Költővel, hogy elég már ez a sok netovább. Van itt nekem egy füzet ilyen régi szép versekkel, amiben az is van, hogy vastag volt az acél, talán negyven hüvelyk, de a legvastagabb páncélok is betörnek, ha erejével valaki odavág, nyolcszázmillió proletár ökölnek. Hát erre kell most szükség. Megmutatni az igazságos és modernül baloldal erejét a sok trógernek, akinek nem tetszik a Kormány. És kiállni, hogy nem fizetünk hídpénzet, mert fizessen a sok Fideszes, aki széthordta a közös vagyont, amíg loptak. Az bezzeg tetszik az Orbánnak, hogy épül neki a Kormányzati Negyed, arra van esze, hogy rá kelljen költeni a sok pénzt, ami az emberektől bevonnak, és még sürgősíti is az előre hozott választást, mert nem bír már otthon megülni a fenekén, úgy kell neki az új iroda, meg a zöld lift. Ez a legborzasztóbb a Fideszben, drága, egyetlen Albán Úr, hogy ezek ellenzékből is képesek marhaságokra szórni a pénzt, meg sarcolni az embereket, akik nem rájuk szavaztak, és folyton sóvárognak vissza a hatalom felé. Még népszavazást is kedvük van kiírni, sok milliárdért, a saját kis adómból, hát én már most mondom nekik, meg magának is, szomorkás Albán Úr, hogy én ugyan el nem megyek a szélhámos szavazásukra, van nekem gondom elég, a vizitdíjra sem telik, nem fogok még pluszban szavazgatni is, pláne, ha át kell menni a hídon a másik oldalra. Ráadásul itt Budapesten egyáltalán nem lehet már közlekedni, a villamos meleg, a busz nem jön, a troli kigyullad, az új metróból csak akkora darab van meg, mint egy borospince, de persze mindegyiknek drága a jegye, az utak meg a járdák garmadába hevernek, komolyan mondom, pártatlan kis Albán Úr, hogy olyan a város, mintha ledobták volna egy helikopterről. Itt az eredménye, most már látszik, hogy az Orbán Viktor hogyan büntette Budapestet, hogy nem adott pénzt semmire, és most kell mindent egyszerre megcsinálni a Demszky Úrnak, de persze minden nehezen megy így egyben. Kellene egy hívó szó, hogy oda lehessen állni a Fidesz ellen, közben lapozom itt ezt a verses füzetet, talán ezt lehetne átírni, amikor az Ambrus néniről írja a költő, hogy: Azóta nem suttog imát se, mert mondják, hogy a Vatikánba, a washingtoni urak pénzén, új bombákat szentel a pápa, megtakarított száz forintját odaadja hát kötszerekre, s megírja, meg ő a nagy Sztálinnak, a Béke atyjának remegve: ne engedjen a gyilkosoknak, s a krisztustalan, gaz papoknak, elég volt a népnek a gyászból, el a kezekkel Koreától! Ez jó lenne, csak a Sztálin már nem jó, ki kellene cserélni valami más békés atyára, meg a vége az legyen, hogy: El a kezekkel a pénztárcánktól! Na, mit szól, drága, aranyos Albán Úr?

Lejegyezte: Csermely Péter

(Magyar Nemzet, 2007. augusztus 10.)