Hármas államfői találkozó a nemzeti parkban

Sólyom László köztársasági elnök jövő héten kedden a horvát és a szerb államfővel találkozik a Duna-Dráva Nemzeti Park területén. Erről a Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatott pénteken.

MNO
2007. 08. 31. 14:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sólyom László magyar és Stjepan Mesic horvát államfő még május elején felkereste a Duna és a Dráva összefolyásánál fekvő Kopácsi Rét Természeti Parkot, és a magyar elnök javasolta partnerének, hogy a terület védelme és fejlesztése váljék közös magyar-horvát-szerb projektté. Újságíróknak nyilatkozva Sólyom László akkor felhívta a figyelmet arra, hogy mivel a szerb-horvát határon is fekszik ez a természetvédelmi terület, ezért Szerbia is részt vehetne a projektben. Mint mondta, ha a három ország együtt tudna működni, az megkönnyítené a szerbek és a horvátok közeledését és ezt az elgondolást támogatná az Európai Unió is.

A magyar elnök beszélt arról, hogy a Kopácsi rét még a háború óta sok helyen alá van aknásítva, ami életveszélyessé teszi a természetvédelmet. Szerinte az aknamentesítéshez lehetne szerezni pénzt az Európai Uniótól is. A köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy a Kopácsi rét mentén fekvő horvát-szerb határvonal kérdése sincs még rendezve.

Sólyom László egy napilapnak adott augusztusi interjúban úgy fogalmazott: a szeptember 4-i találkozón felveti majd a kettős állampolgárság kérdését is. Az államfő a program szerint jövő hét kedden a Kölkedi nagyréten fogadja Boris Tadic szerb és Stjepan Mesic horvát elnököt, majd átadják a „Duna-Dráva ökotáj„ természetvédelmi értékeit bemutató négynyelvű táblát. A magyar államfő szerb és horvát kollégájával Udvarnál lépi át a magyar-horvát határt, majd Darázs település érintésével a batinai hídon mennek át Szerbiába. Az elnökök közös sajtótájékoztatót tartanak.

A horvátországi Baranyában található Felső-Duna völgy területe érintkezik a Magyarországon található Duna-Dráva Nemzeti Parkkal. A két terület teljes egészében összefüggő egységet képez, azonos élőhelyeket jelent, és a Duna mentén található védett területekkel együtt az egyik legnagyobb európai vizes élőhelyrendszert fűzi egységbe. A 23 ezer hektárnyi Kopácsi réten 295 madár-, 54 emlős-, 60 hal- és 19 szúnyogfaj él.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.