Kétnapos frakcióülést tart az MSZP

Kétnapos frakcióülést tart szeptember 7-8-án Tapolcán az MSZP; a tanácskozás első napján Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök tart politikai értékelést, másnap a képviselőcsoport munkarendjét vitatják meg a frakciótagok.

MNO
2007. 08. 31. 17:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lendvai Ildikó frakcióvezető pénteken az MTI-nek elmondta: a frakcióülés az új politikai évad kezdete, ennek megfelelően a megbeszélésen nemcsak a jogalkotási feladatokról esik szó. Tájékoztatása szerint a tapolcai frakcióülés első napján Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnöke az elmúlt egy évet értékeli, valamint beszél az új politikai évad feladatairól.

A szocialista képviselőcsoport vezetője szerint négy ilyen feladatot kell megtárgyalni: az egészségügyi szolgáltatások javítását, a leszakadók felzárkóztatását az oktatásban, a 2009-2010-re vonatkozó gazdaságélénkítési lépéseket, illetve a politikai agressziót, radikalizmust.

A frakcióülés második napján a képviselőcsoport és a parlament munkarendjét tárgyalják meg. Lendvai Ildikó azt mondta, az ülésre meghívták a kormány valamennyi szocialista miniszterét, akik a tárcájuk szakterületéhez tartozó frakció-munkacsoportokkal tárgyalnak.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.