Magyar Gárda: Sólyom fenntartja szombati véleményét

Sólyom László fenntartja álláspontját, amelyet a Magyar Gárda megalakításával kapcsolatban még aznap kifejtett – reagált a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője Gyurcsány Ferenc szerdai kijelentésére.

MNO
2007. 08. 30. 6:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kumin Ferencet azzal kapcsolatban kereste meg a távirati iroda, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő azt kérte az államfőtől, a történelmi egyházaktól és a legnagyobb ellenzéki pártszövetségtől, tegyék egyértelművé, hogy osztják azok aggodalmát, akik a szélsőjobb térnyerését érzékelik Magyarországon, továbbá azt is tegyék egyértelművé: a Magyar Gárda egyenruhája, retorikája és szóhasználata a neonáci mozgalmakra utal.

A főosztályvezető úgy fogalmazott: Sólyom László egyértelmű elítélő véleményét tolmácsolta a Magyar Gárdáról szombaton, a szervezet megalakítása napján, és véleményét a köztársasági elnök fenntartja.

A távirati iroda kérdésére, hogy mindez azt jelenti-e, hogy az államfő újabb állásfoglalást nem fogalmaz meg a kormányfő kérésére, azt mondta: azokban a kérdésekben, amelyeket ma a kormányfő megfogalmazott, Sólyom László egyértelmű választ adott.

Kitért arra, hogy a köztársasági elnök a félelemkeltésre alkalmas demonstratív rendezvényeket már korábban is elítélte. Példaként említette, hogy az államfő egy múlt év végi lapinterjúban utalt arra, félelemkeltő lehet például az is, ha valaki Árpád-sávos zászlóval felvonul.

Kumin Ferenc a miniszterelnöknek arra a kijelentésére, hogy a köztársasági elnök nem szólalt meg az ügyben, hanem az osztályvezetőjével üzent, úgy reagált: a Köztársasági Elnöki Hivatal működésének szokásos ügymenete szerint a sajtóban közzétett levelekre és nyilatkozatokra a kommunikációs főosztályvezető, illetve a sajtófőnök reagál. Amikor kedden a költségvetési hivatal felállításáról tartott ötpárti találkozó végén az MSZP frakcióvezetője írásban is átadta a párt elnökségének szombati, a Magyar Gárdáról az államfő állásfoglalását kérő levelét, Sólyom László a frakcióvezetők előtt is megismételte elítélő álláspontját, és kijelentette, biztos a magyar demokrácia erejében.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.