Nagy Feróval zárt a hetedik Magyar Sziget

Hadd kezdjem a Magyar Sziget összefoglalóját az utolsó nappal. Reggel nyolckor Toroczkai László, a fesztivált szervező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke különféle okokból – például három csikkel meg egy műanyag pohárral többet talált a füvön, mint előző nap – fölhangosította az autójában éppen forgó Pilu-CD-t.

(Pilu önmeghatározása szerint utcakultúrregős, de egyben honlaprepper is, ugyanis a legritkább esetben ad élő koncertet, társadalomkritikai, közéleti opuszai, mint például a Lökd meg, Demszky, a Te tetted ezt király, az Elqrtad is a honlapjáról keveredtek ki a tavaly őszi zavargások helyszíneire.)

Szóval, felzendült az alvó szigeten valamelyik Pilu-evergreen, előkerültek nagy álmosan a szigetlakók, aztán szépen odagyűltek az autó köré, és kórusban reppeltek, mert mindenki tudta a szövegeket, ha máshonnan nem, a Kossuth térről. Azért ezekből a reggeli jelekből már következtetni lehetett arra, hogy Pilu, akinek koncertje az egyhetes fesztivált zárta, nem jön ki hiába a Csattogó-völgybe, pedig ha némi égetett szesz társaságában elbeszélget a szigetlakók jelentős hányadával, nem is biztos, hogy minden kérdésben egyetértenek.

Visszafelé haladva az időben, az ígéretes Hungarica előtt lépett színpadra a Beatrice. Nagy Feró Dsida Jenő megrázóan szép Psalmus Hungaricus-feldolgozásával nyitott. S aztán jött a húszéves dal, az Aki hazudik, az csal, amelyet akadt, aki csak idén a Kossuth téren fedezett fel magának. Örüljünk-e, hogy Feróék olyan dalt írtak, ami még ma is aktuális, vagy szomorkodjunk, hogy a rendszerváltás utáni tizenhét év se küldte a nótát vitrinbe, sőt?
Feró idén kicsit odébb tette a „magyarkodós”, trianonos vonulatot (Székely himnusz, Édes Erdély, itt vagyunk), mondván, hogy a többi zenekar ezzel úgyis eleget foglalkozik, viszont ráadás utáni ráadásként felhangzott a néhány év előtti exkluzív szavazás tanúsága szerint minden idők egyik legjobb rockdala: a Nagyvárosi farkas.

A Magyar Sziget látogatottsága egyébként évről évre felfelé ívelő tendenciát mutat: óvatos becslések szerint idén tizenkétezren gyűltek össze az egész Kárpát-medencéből a Csattogó-völgyben, minimum kétezerrel többen, mint tavaly.

Péntek estig még némiképp hiányoltuk az őszi eseményekre és az azóta érezhető erjedésekre, változásokra reagáló, a fájdalmat, a reménytelenséget, a csalódottságot oldó új dalokat, de aztán a Magozott Cseresznye megnyitotta a sort, na jó, az Egészséges Fejbőr is, Sárdy Barbara, a Kárpátia pedig folytatta. Petrásék vendégeként egy új ötvenhatos dal prózai betétjével Wittner Mária is megtisztelte a Magyar Sziget közönségét.

Egyre kevésbé látszik reménytelen vállalkozásnak, hogy intellektuálisabb, gondolkodósabb, kifinomultabb, spirituálisabb produkciókkal is jelentős közönséget lehessen megnyerni a Magyar Szigeten, ezt mutatja a Szilaj Dobcsoport, a kárpátaljai Credo, a Romantikus Erőszak, az Ismerős Arcok vagy akár Pilu sikere.

Az ellátásra tavaly óta nincs panaszunk: a sörsátor mögött baráti áron sült kolbászt, sült csirkét, oldalast, borgácsban főtt pörkölteket, a programokon pedig szkíta ételeket falhatott a kedves nagyérdemű. A borkínálat már tavaly egyértelműen az emberi fogyasztásra alkalmas kategóriából került ki, de ezt is megfejelte idén a színpad mögötti italsátor hölgykoszorúja: exkluzív ágyas és barriqolt pálinkákat, felső középkategóriás borokat mértek hajnalig.