Nagyon erősen nyitott a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 508,20 pontos emelkedéssel, 26 834,07 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 1,93 százalékkal erősödött.

MNO
2007. 08. 23. 7:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ázsiai piacokon és az amerikai határidős indexeken is optimizmus látszik reggel – mondta Illés László, a Quaestor Befektetési Nyrt. elemzője, aki ennek alapján pozitív nyitásra számít a magyar piacon is. Véleménye szerint a piac húzóereje az előző naphoz hasonlóan a Mol lehet. Az olajtársasággal kapcsolatban újabb felvásárlási pletykák indultak el Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatónak a Financial Times Deutschlandban megjelent interjúja nyomán.

A Mol elnöke egyebek közt azt mondta, hogy ha partnert kellene keresnünk, inkább a Shellnél, a BP-nél vagy a Gazpromnál érdeklődne, de nem az OMV-nél. A befektetők arra spekulálnak, hogy a kijelentést esetleg konkrét lépések követhetik.

Illés László várakozása szerint a vezető papírok közül tovább erősödhet az OTP is, ami változatlanul az alapkezelők kedvence. A gyógyszergyártók azonban várhatóan alulteljesítők lesznek a forint erősödése miatt.

Szerdán a BUX 692,43 pontos, 2,70 százalékos emelkedéssel, 26 325,87 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 49,4 milliárd forint volt, amelynek felét az OTP-re kötött üzletek adták. A vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva.

A Mol árfolyama 1070 forinttal, 4,25 százalékkal 26 270 forintra emelkedett, az OTP részvények ára 205 forinttal, 2,41 százalékkal 8705 forintra nőtt. A Richter 430 forinttal, 1,21 százalékkal 36 000 forintra erősödött, az Egis viszont 70 forinttal, 0,32 százalékkal 21 625 forintra gyengült. A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 1,76 százalékkal 927 forintra nőtt.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.