Lapunk múlt héten hozta nyilvánosságra, hogy Szetey és Gyurcsány 1996-tól 2000 végéig üzleti kapcsolatban állt egymással, ami a humán képzéssel, tanácsadással és menedzserképzéssel foglalkozó TMI Magyarország Kft.-ben testesült meg. Szetey a tévéműsorban azt állította: soha nem titkolta, hogy korábban Gyurcsány Ferenccel „’95 és ’97 között együtt dolgozott”, amit azonban cáfol a Heti Világgazdaságnak 2006 júliusában adott, életútjának korábbi állomásait taglaló interjúja. A cikkben a frissen kinevezett államtitkár szólt a TMI Kft.-ről, ám az újságírók elől eltitkolta, hogy a cégben a miniszterelnökkel együtt szerepel a neve. Ezzel szemben azt állította, Dobrev Klára ismertette össze Gyurcsány Ferenccel, akivel „rövid időn belül megkedvelték egymást”. Mindebből következik, hogy Szetey azon állítása is hamis, hogy a Magyar Nemzet azért foglalkozik vele, mert korábban nyíltan vállalta homoszexualitását.
A cégnyilvántartás szerint Szetey és Gyurcsány eddig eltitkolt üzleti viszonya 1996-tól állt fenn. Ennek egyik epizódja 1996 augusztusában zajlott, amikor a közös cégből egy 10 százalékos üzletrészt Szetey 1,280 millió forintért értékesített egy magánszemélynek, pár hónappal később, december 31-én egy ugyancsak 10 százalékos üzletrészt azonban már csak 1 forintért adott el, épp Gyurcsány cégének, a Perfekt Rt.-nek. Szetey a Nap-kelte műsorvezetőjének kérdésére – „Vagyis az üzletrész nem 1 forintért került a Perfekt Kft. birtokába?” – azt válaszolta: „Abszolút nem.”
Laczik Erika–Szarka Ágota
Szalay-Bobrovniczky Kristóf történelmi találkozón vett részt
