„Sem világlátásban, sem gondolkodásban nem értünk egyet a Magyar Gárdával, és szeretnénk tőlük elhatárolódni” – mondta a Fidesz 30 év alatti tagjait tömörítő ifjúsági tagozat nevében Loppert Dániel.
Mint mondta, a Fidesz ifjúsági tagozata szerint nem ez a „militarista„ vagy „félmilitarista” felfogás az, ami ország problémáit megoldja, egy fiatalnak sokkal inkább az életkezdésen, a családalapításon vagy saját vállalkozása beindításán kellene gondolkodnia, „semminthogy gárdákba verődve próbálja meg az ország ügyeit megoldani„.
„Ez egy letűnt kor gondolkodásmódja, ami szerintünk borzasztómód káros” – jelentette ki.
A több ezer tagot tömörítő ifjúsági tagozat elnöke hangsúlyozta: azért is döntöttek úgy, hogy elhatárolódnak a Magyar Gárdától, mert úgy látják, hogy az utóbbi időben egyesek megpróbálják összemosni a két szervezetet, mintha a fideszes fiatalok és a Magyar Gárda között bármilyen kapcsolat, vagy egyetértés lenne.
Mint mondta, az ifjúsági tagozat nemrég véget ért nyári táborában is erős biztatást kapott arra, hogy elhatárolódjanak a szervezettől.
MTI
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
