Pokorni Zoltán szerint ami ma Magyar Gárda címen történik, az rossz az országnak, és kizárólag Gyurcsány Ferencnek jön jól; a Fidesz alelnöke ezért arra kérte a párt szimpatizánsait, hogy ne legyenek szereplői a Magyar Gárdával kapcsolatos „figyelemelterelő akciónak„. A politikus erről a párt elnökségi ülése után tartott hétfői sajtótájékoztatóján beszélt. „Ilyen marketingajánlatot soha még baloldali kormányfő nem kapott” – tette hozzá.
Az életünket, a jövőnket sokkal inkább meghatározó területeken: az egészségügyben, az oktatásban vagy a gazdaság területén jelentős gondokkal szembesülnek valamennyien. Sőt, néhány területen, így az egészségügyben a káosz jelei mutatkoznak – fogalmazott Pokorni.
Mint mondta, nem tudja, hogy jó szándékú, de meggondolatlan emberek naivitása, vagy beépített provokátorok tudatos számítása munkál-e a Magyar Gárda mögött. „A legvilágosabban szeretném kifejezni, hogy a Fidesz semmilyen közösséget nem vállal ezekekkel a szándékokkal, sőt arra kérem barátaimat, a Fidesz tagjait, hogy maguk se tegyék ezt, ne legyenek akár naivitásból, akár jó szándékból részesei, szereplői, bábjai egy ilyen figyelemelterelő, hisztériakeltő akciónak„ – hangsúlyozta.
A Fidesz megszünteti
Minden lehetséges alkotmányos eszközzel azon leszünk, hogy megakadályozzuk a társadalombiztosítás magánosítását – jelentette ki Pokorni Zoltán. Mint mondta, ha a több-biztosítós rendszerről szóló törvényt megszavazza a koalíció, a Fidesz kormányra kerülése esetén megszünteti a privatizációs intézkedést. A Fidesz minden lehetséges alkotmányos, jogállami eszközt igénybe fog venni, hogy megakadályozza a társadalombiztosítás privatizációját – mondta Pokorni Zoltán.
(MNO, MTI)
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
