Szeretné elérni a magyar kormány, hogy az uniós intervenciós kukorica hazánkban maradjon, s ennek érdekében tárgyalások folynak Brüsszellel – jelentette ki augusztus elején Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Arról, hogy a tárgyalások miként állnak, keveset hallani, az viszont a héten kiderült, hogy július elseje óta múlt csütörtökig már egymillió tonna kukoricát értékesítettek uniós utasításra a hazai raktárakból. Ezzel a hazánkban még fellelhető kukoricamennyiség 1,2 millió tonnára csökkent, s hiába ecsetelte Gráf József és Gyurcsány Ferenc külön levélben a magyar állattartók helyzetét, az EU tegnapelőtt elrendelte, hogy a kormány írjon ki pályázatot a még meglévő intervenciós készlet egészének eladására. A szakmai szervezetek, illetve a nagyobbik ellenzéki párt korábban azt javasolta, hogy a kormány függessze fel a készletek eladását, s ne írjon ki rájuk újabb pályázatot, míg nem jut megegyezésre az unióval. Az agrártárca szerint azonban ezt nem tehetjük meg, mert akkor az EU megvonhatja Magyarországtól a támogatásokat.
Dénes Zoltán
(Részletek a Magyar Nemzet 2007. augusztus 15-i számában)
Mi lesz ebből? Lisztes Krisztián éles kritikát kapott Németországban
