Soron kívüli házbizottsági ülés jövő kedden

Az MDF kérésére soron kívüli házbizottsági ülést hívott össze augusztus 21-re, jövő keddre Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke - tudta meg az MTI kedden.

MNO
2007. 08. 14. 10:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője az MTI-nek megerősítette, hogy a házelnökhöz fordult, mivel a soron kívüli házbizottsági ülésen kezdeményezni akarja a honvédelmi és rendészeti bizottság összehívását. A testület összehívására szerinte azért van szükség, mert tisztázni kell a Nemzeti Nyomozó Irodától (NNI) kikerült iratok ügyét.

Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője szombaton jelentette be, hogy kezdeményezik az Országgyűlés rendészeti bizottságának összehívását, mert egy ilyen ügyben nem találgatásokra kell hagyatkozni. A képviselőknek joguk van megismerni a szükséges információkat, hogy ennek fényében felelősen dönthessék el, mi is történt. A cél, hogy az ügy háttere feltáruljon, és ebben a rendészeti bizottság a legilletékesebb – tette hozzá.

Herényi Károly kedden az MTI-nek azt mondta: ha a testület elnöke, Lázár János időközben összehívja a bizottságot, nincs szükség soron kívüli házbizottsági ülésre.

Az NNI egy hete közölte, hogy a szervezettől újságíróhoz került egy államtitoknak minősülő irat. Az ügyben a BRFK államtitoksértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt egyelőre ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.