Szándékosan gyújtogattak Szolnokon

Szándékos gyújtogatás miatt gyulladt ki egy tizennyolc emeletes panelház szeméttárolója – még szombaton hajnalban Szolnokon – közölte a rendőrség szakértői vélemény alapján hétfőn.

MNO
2007. 08. 27. 12:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szándékosság gyanúja már az első szemlézéskor felmerült, amit a hét végén elvégzett a szakértői vizsgálat alátámasztott – mondta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Pásztorné Kovács Ágnes rendőr hadnagy tájékoztatása szerint a kár meghaladja a 200 ezer forintot.

A szolnoki panelház egyik kukájában szombat hajnal fél öt körül csaptak fel a lángok. A nagy füst miatt száz embernek kellett elhagynia az épületet. A lakók két óra múlva mehettek vissza a házba, sérülés nem történt.

Legutóbb augusztus elején Debrecenben gyulladt ki egy tízemeletes panelépületben egy lakás, ott sem sérült meg senki. A júniusi újpalotai paneltűzben azonban egy ember meghalt, 17-en füstmérgezést szenvedtek, amikor a főváros XV. kerületében kigyulladt egy tízemeletes panelépület felső három szintje.
(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.