Szerető Szabolcs: Riasztó

MNO
2007. 08. 31. 8:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerető Szabolcs: Bár kétségkívül a Fidesz számára nehezebb feladat az ügy kezelése, az korántsem megoldhatatlan. A múlt hét végén a jobboldal nyerésre állt: a gárdaavatáson semmi olyan nem történt, ami a hisztérikus félelemkeltést igazolta volna, Wittner Mária sem mondott semmi olyat, amitől el kellene határolódni, ellenben a saját maga moderálására soha nem kényszerített baloldal radikálisai az ellentüntetésen fenyegették, inzultálták az ellenségként azonosítottakat. Ezek után kifejezetten rossz ütemben érkezett Pokorni Zoltán elhatárolódási kísérlete. Mintha még mindig nem értenék a Fideszben, hogy egyoldalú gesztusoknak nincs helyük a politikai küzdelemben. Ezzel ugyanis nem szerelték le, inkább csak bátorították a demokratikus ellenzéket a szélsőségesség vádjával revolverező koalíciót, ellenben felbőszítettek sok jobboldali szavazót. A felmérések szerint a többség nem azonosul a Magyar Gárdával, valamelyest tart is tőle, de nem ragadt rá a koalíció hisztériája, tehát a harcias tiltakozók is csak egy kisebbséget jelenítenek meg.
Riasztó az új szervezet nemzetközi visszhangja – mondta tegnap Dávid Ibolya, aki a mai ötpárti sajtótájékoztatóra tett kezdeményezésével még egy dobogót ácsolt a baloldal náciveszéllyel küzdő vezérének. Remélem, lesznek ott olyanok, akik elmondják: senkinek nem kell félnie a gárdától, mert ha az áthágja a törvényeket, azonnal közbelép a jogállam. Egy liberális demokrata számára pedig egyenesen becsületbeli ügy a számára amúgy elfogadhatatlan nézeteket vallók jogai melletti kiállás (ajánlott olvasmány: Voltaire, Kis János), ezért az úgynevezett SZDSZ képviselője minden bizonnyal éles szavakkal ítéli majd el Tom Lantos szélsőséges, hátrányos megkülönböztetést hirdető kijelentéseit. Mert valóban riasztó, hogy a magyar kisebbséget folyvást támadó, a Budapestet legszívesebben tankkal elfoglaló Slota által vezetett pártot a soraiban tudó szlovák kormánynak jobb a sajtója Nyugaton, mint Magyarországnak. Nem hiheti komolyan senki, hogy 56 egyenruhás, szemkilövető vezetőinkkel ellentétben eddig legfeljebb gondolatban vétkező magyar fiatal miatt.

(Magyar Nemzet, 2007. augusztus 31.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.