Az MVK Zrt. idén július 1-jétől együttműködési megállapodást kötött a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitánysággal – emlékeztetett a cég képviselője.
A rendőrökkel járó ellenőrök a villamosokon augusztus 6-től 15-ig több mint 46 ezer utast ellenőriztek, a helyszínen 229-en fizették ki a pótdíjat, később pedig – csekken – csaknem ezerkétszáz bliccelőtől hajtották be a jegy árát ás a pótdíjat.
Megjegyezte: igen sok „utasnál rendőri eljárást kellett kezdeményezni”. A fokozott ellenőrzések hírére a szokásosnál jóval több jegyet adtak el a járművezetők, és több bérlet is fogyott.
Az MVK Zrt. jegyellenőreinek munkáját havonta 82 rendőr segíti. Korábban sok lebukott bliccelő hamis személyi adatot mondott be az ellenőröknek, ezt most már a rendőrök jelenlétében nem tehetik meg, ők ugyanis a központi adatbázisban ellenőrizhetik az adatok valódiságát.
MTI
Hamarosan indulhat a csődbe jutott utazási iroda utasainak kártalanítása
