Futó Barnabás hozzátette: míg az első gyanúsításban szereplő közveszélyokozás előkészülete miatt legfeljebb három, addig a módosított gyanúsítás alapján, halmazati büntetésként, 15 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.
A terrorcselekmény előkészületét a rendőrség Tomcat esetében azzal látja megvalósultnak, hogy azt abból a célból követte el, hogy a lakosságot megfélemlítse – mondta az ügyvéd. Hozzátette: a rendőrség szakértői véleményre és tanúmeghallgatásokra hivatkozva indokolta a gyanúsítás megváltoztatását.
(mti)
Szörnyű vérengzést végeztek az oroszok + videó
