Új római katolikus templom Kazincbarcikán

Felszentelték Kazincbarcikán az új római katolikus templomot szombaton; az ünnepi szentmisét Seregély István nyugalmazott egri érsek celebrálta.

MNO
2007. 08. 25. 15:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szentbeszédben pedig Ternyák Csaba egri érsek prédikált az új templom szenteléséről, amelyet a Szent Család tiszteletére építettek.

Hangsúlyozta, hogy a több mint 30 ezer lakosú Kazincbarcikának nagy szüksége volt egy új templomra, hogy „Isten szétszóródott gyermekeit összegyűjtse„.

Az új templomról azt mondta: amellett, hogy imaház és Isten lakhelye, a hívek háza is, ahol mindig csendet és békességet találhatnak.

Iváncsy Balázs kazincbarcikai plébános az MTI-nek elmondta: a templom építését négy évvel ezelőtt kezdték meg, a teljes beruházás összes költsége mintegy 460 millió forint volt. Az ehhez szükséges pénzt elsősorban az Egri Főegyházmegye biztosította, a hiányzó rész adakozásból gyűlt össze.

Az ezer négyzetméteres templomban 250 ülőhely van. A plébános arról is szólt, hogy nagy szükség volt Kazincbarcikán az új templomra, mivel a településen eddig mindössze csak egy kis templom állt a tízezer fős római katolikus közösség rendelkezésére, a kis templomot még 1913-ban építették a sajókazinci városrészben.

A Szent Család tiszteletére épült új templom szentelésére a barcikai városlakók mellett a környék településeiről, a térségből is érkeztek résztvevők, több mint ezren vettek részt az ünnepi szertartáson.

MTI

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.