Vizitdíj vagy hálapénz? Ez a kérdés az SZDSZ szerint

Az SZDSZ szerint el kell dőlnie a kérdésnek: hálapénz vagy vizitdíj – mondta Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő, Horváth Ágnes egészségügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján. A kormánypárti politikusok közölték: nem engedik magukat eltántorítani a reformoktól.

MNO
2007. 08. 09. 11:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

-Ön dönt: hálapénz vagy vizitdíj, Mikola- és Orbán-féle boríték vagy pedig egy átlátható, kezelhető, áttekinthető rendszer – fogalmazott Horn Gábor.

A politikus szerint ez a kérdés egészen odáig vezet, hogy akarunk-e a jelenleginél működőképesebb, jobb Magyarországot, vagy minden maradjon, ahogy van. Hozzátette: a Fidesz megszólalásaiból azt látják, hogy ők a változatlanság mellett vannak.

Horn Gábor hangsúlyozta, hogy a reformok ugyan nehezek, de nincs más választás, mint egy versenyelvű, hatékony, működőképes, a betegek érdekeit szolgáló rendszer létrehozása.
-Meg vagyunk arról győződve, hogy akkor fog betegekről szólni az egészségügy, ha értük folyik a verseny – jelentette ki.

Mint mondta, az SZDSZ elkötelezett az egészségügy átfogó reformjában, amelyben a kormány az első lépést már megtette, most pedig a második lépés, a biztosítási rendszer átalakítása előtt állnak. Szerinte ebben nyár végére le tudják zárni az egyeztetéseket, és ősszel a parlament elé kerülhet a törvényjavaslat.

-Nem fogjuk hagyni magunkat politikai okokból eltántorítani az eddig elindított reformfolyamatoktól, még akkor sem, ha a szakma számára az ilyen nagy arányú változtatás nem mindig népszerű – fogalmazott Horn Gábor.

Horváth Ágnes azt hangsúlyozta, hogy a hálapénz a korrupció egyik formája, igazságtalan, kiszolgáltatottá teszi a beteget, nem legális, az ellátórendszer hatékonyságát rontja, kedvezőtlen hatása az egészségbiztosítási kiadásokban is érezhető.

Az egészségügyi miniszter kiemelte az egynapos ellátást, amelynek aránya Magyarországon gyakorlatilag elhanyagolható, miközben jelentős megtakarítást jelent a kórházak számára és jobb a betegnek is.

A tárcavezető példaként említett néhány ellátástípust. Mint elhangzott, műlencse beültetésnél 284 millió, orrmelléküregi műtéteknél 35 millió, bizonyos sérvműtétek esetében 295 millió, nőgyógyászati műtétek elvégzése után pedig 199 millió forintot spórolnának a kórházak, ha egynapos ellátásként végeznék el ezeket a beavatkozásokat.

Horváth Ágnes hozzátette: a tb ugyanannyit fizet az ellátásért, függetlenül attól, hogy egy- vagy többnapos kórházi tartózkodással jár, tehát a hosszabb kórházi kezelés egyéb költségeit a kórházaknak maguk kell kigazdálkodniuk.

A tájékoztatón kiosztott írásos anyag szerint az egynapos műtétek alacsony számának oka az, hogy kevesebb hálapénzt lehet „elvárni„ az egynapos ellátásban.

MTI

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.