A csehek évente milliárdokat költenek drogra

Mintegy 7,5 milliárd koronát (közel 70 milliárd forintot) költenek évente kábítószerekre a csehek - közölte a cseh statisztikai hivatal vasárnap szakértői becslésekre hivatkozva.

MNO
2007. 09. 02. 13:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez az összeg mintegy 15 tonna kábítószer árának felel meg. A cseh állam évente jelentős összegeket költ a kábítószer-fogyasztás visszaszorítására, de eddig nem nagy sikerrel. Tavaly mintegy 400 millió koronát fordított az állam erre a célra.

A csehországi drogpiacon már a kilencvenes évek közepe óta a marihuána és az ecstasy a legkedveltebb kábítószer. Felmérések szerint évente több millió cseh próbálja ki a marihuánát, s nyílt viták folynak arról, hogy nem kellene-e legalizálni a marihuána-fogyasztást.

Marihuánából évente több mint tíz tonna fogy Csehországban. Jóval kevesebben fogyasztanak heroint vagy pervitint (a metamfetamin cseh megfelelője). Hatósági kimutatások jelenleg mintegy 32 ezer olyan személyt tartanak nyilván, aki kemény drogoktól függ.

(stop.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.