A soron következő tanévben 166 milliárd forintot fordít közoktatásra a kormányzat pályázatokon keresztül – mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter vasárnap Balatonfüreden, az új épületszárnnyal bővült Eötvös Loránd Általános Iskola tanévnyitó ünnepségén. Azt szeretnénk, hogy sok iskolának jusson ebből a pénzből, ezért minden pályázatnál alapos költségvizsgálatokat végzünk majd – tette hozzá a miniszter. Hangsúlyozta, hogy nem tartható fenn a szegregáció, ezért keményen fellépnek ellene, s
A miniszter rámutatott: a részben megújult füredi iskola példázat arra, „amit szeretnénk az egész országban megtenni az elkövetkező hét évben”. Azt szeretnénk ugyanis, hogy a gyermekeink európai színvonalú környezetben tanulhassanak és európai szintű tudást szerezhessenek – mondta Bajnai, aki hozzátette: hogy megtanulják a gyerekek miként kell versenyhelyzetben érvényesülni és hogyan kell szolidárisnak lenni a nehezebb sorban lévőkkel.
Ugyanakkor azt is szeretnénk, hogy a gyermekeink az európaiság mellett hazafiságot is tanuljanak – tette hozzá. Megjegyezte: az viszont nem tartható fenn, hogy Magyarországon a munkaképes korúaknak csak az 58 százaléka dolgozzon, mint ahogy azt a jelenlegi helyzet mutatja. Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter végül azt hangsúlyozta, hogy Balatonfüred koncepciózus vezetésű város, s már eddig is jelentős uniós és kormányzati támogatáshoz jutott. A Balaton ékköve elnevezésű városfejlesztési program Balatonfüreden az elkövetkező években is folytatódhat – mutatott rá Bajnai.
Bóka István, Balatonfüred fideszes polgármester elmondta: az iskolát – ahová 400 gyermek jár – 5 új tanteremmel és egy zeneteremmel bővítették. A 700 négyzetméteres új épületszárny beruházásához 190 millió forint címzett állami támogatást kapott a város, 30 milliót pedig az önkormányzat tett hozzá – hangsúlyozta a polgármester a tanévnyitó ünnepségen.
(mti)
Ukrajna virtuális háborúja
