A vezérigazgató helyettes elmondta, hogy a vasárnapi minimális szolgáltatásról szóló tárgyaláson, bár a vállalat tovább engedett a csúcsidőben 75, míg csúcsidőn kívül 60 százalékos elégséges szolgáltatásra tett legutóbbi javaslatából, a szakszervezetek ezt nem fogadják el.
Nemes Gábor, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetei Szövetsége (VTDSZSZ) alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy a szakszervezetek továbbra is kitartanak az általuk szorgalmazott, a metró, a HÉV és a fogaskerekű esetében 20 százalékos elégséges szolgáltatás mellett, míg a busz, a villamos és a troli esetében óránként indított járatok mellett.
Hozzátette, hogy az elégséges szolgáltatásról hétfőn reggel 7.00-kor folytatódnak a tárgyalások.
Számos szervezet biztosította szolidaritásáról a BKV dolgozóit.
(mti)
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
