-Amikor hallottunk a Győr-Moson-Sopron megyei falu kezdeményezéséről, felkerekedtünk egy tapasztalatcserére, miután közösek a gondjaink, mi is aggódunk a településünk és különösen az iskolánk jövőjéért – mondta el a döntés előzményeiről a település polgármestere az MTI-nek.
Mint Mozsár Lászlóné fogalmazott, Jászágón még nem néhány gyerekeken múlik az intézményfenntartó társulásban működtetett iskola léte, de gondolni kell a következő évekre is, hiszen a tanulói létszám növekedésével több az utánuk járó normatív állami támogatás. Az új családok letelepedésének másik haszna, hogy fiatalodik a kereken 750 lelket számláló község lakossága.
A hívó szóra Jászágóra települt első családnak két gyereke jár szeptembertől a helyi általános iskolába. A szülők azt tervezik, hogy amint az anyagi lehetőségeik engedik, saját házat építenek a faluban, és akkor kiköltöznek az önkormányzati lakásból, ahol jelenleg csak a rezsit kell fizetniük.
Mozsár Lászlóné tájékoztatása szerint felhívásuk nyomán sokan érdeklődnek a lehetőség iránt, és időközben már egy másik családdal is megegyezett az önkormányzat. Az iskolás gyerekért önkormányzati lakást felajánló akciójuk sikerében nagyon bíznak, mert Jászágó ugyan elöregedett, de élhető település – tette hozzá.
(mti)
Megszólaltak a túlélők a Trump elleni merénylet évfordulóján + galéria
