Gyurcsány a „mutyipénzek világában”?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc kormányfőnek tisztáznia kell, hogy ifjúsági minisztersége idején tudott-e Zuschlag János ügyeiről – jelentette ki Navracsics Tibor, az ellenzéki párt frakcióvezetője.Daróczi Dávid kormányszóvivő reagálásában közölte: ha beigazolódik az ügyészség gyanúja és valakit becsaptak, akkor az áldozat Gyurcsány Ferenc és az ifjúsági minisztérium volt, valamint az adófizetők. • Telefonon idézték be Gyurcsányt• Őrizetbe vették Zuschlag titkárát: megjelent az ügyészségen• Szegedi Fidesz: miért hallgat Ujhelyi Zuhschlag-ügyben?

MNO
2007. 09. 26. 13:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Daróczi: Gyurcsány az áldozat

Daróczi Dávid kormányszóvivő reagálásában az MTI-vel közölte: ha beigazolódik az ügyészség gyanúja, akkor az áldozat Gyurcsány Ferenc és az ifjúsági minisztérium volt, valamint az adófizetők. Hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc tiszta ebben az ügyben is, ezért is fontos számára, hogy kiderüljön az igazság.

(mti)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.