Hogy a forró június vagy az olcsóbb előszezon volt az oka, nem tudni, de már júniusban jelentősen emelkedett a letenyei átkelő utasforgalma – közölte Németh József, a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság osztályvezetője.
A határon ki- és belépők számát tartalmazó összesítésből kiderül: a tavaly nyári adatokhoz képest júliusban négy, augusztusban pedig hét százalékkal többen lépték át a magyar-horvát határt a zalai kisvárosnál.
A három hónap együttes adatai szerint csaknem 1 millió 748 ezer átlépést regisztráltak a határőrök, ez pedig majdnem 11 százalékkal több, mint tavaly volt.
A személyautók forgalmában még nagyobb volt az emelkedés, mert a nyári hónapok alatt közel 539 ezer autó érkezett az átkelőhöz, majdnem 16 százalékkal több, mint 2006 nyarán.
Az Adriai-tengerre igyekvők körében a legnépszerűbb útvonal a zalai határvároson vezet át. Nemcsak a magyar turisták száma jelentős a nyári forgalomban, de a cseh, a lengyel és a szlovák utazók, valamint az egykori Szovjetunió utódállamaiból érkezők is szívesen kelnek át Letenyénél a határon. Ennek oka, hogy évek óta növekszik a magyar M7-es autópálya hossza a határig, az átkelőtől pedig már végig sztrádán lehet eljutni a horvát Adria szinte bármely pontjára.
MTI
Orbán Viktor: Magyarország ismét helytállt!
