Próba Pakson – több sziréna is néma maradt

Hat sziréna nem szólt a lakossági tájékoztató és riasztórendszer teljes körű, hangos üzempróbáján, amelyet hétfőn tartottak a paksi atomerőmű 30 kilométeres körzetében, a borsodi vegyipari cégek térségében pedig öt maradt néma - mondta az országos katasztrófavédelem szóvivője.

MNO
2007. 09. 03. 14:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A három megyébe telepített 227 sziréna közül Bács-Kiskun és Fejér megyében jól működött a rendszer, a Tolna megyei Pálfán három, Gyönkön, Szekszárdon és Tolna-Mözsön egy-egy sziréna nem adott jelet, így az ellenőrzés 97,36 százalékos eredménnyel zárult – közölte Dobson Tibor.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a havonkénti morgatópróbák mellett félévenként sorra kerülő, teljes körű üzempróbán – a megfelelő szöveges figyelmeztetés után, amelyben közlik, hogy csupán próba történik – kiadják a katasztrófariadó jelét is, amely hosszabb időtartamú, változó hangmagasságú szirénahang. Az ellenőrzést követően a hibásnak bizonyult szirénákat felülvizsgálják és megjavítják.

A szóvivő elmondta azt is: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is hasonló próbát tartottak, itt az ellenőrzés 84,5 százalékos volt. Tiszaújvárosban a hét sziréna közül öt nem szólalt meg. A számítógépes rendszer ugyanakkor ezt a hibát nem regisztrálta, ezért vizsgálják, mi történhetett – mondta Dobson Tibor.

A rendszer üzempróbája mindig azonos időpontokban, a hónap első hétfőjén 13 órakor zajlik, évente két hangos ellenőrzést végeznek, márciusban és szeptemberben.
(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.