Szilvásy: Nem folyik tisztogatás a titkosszolgálatnál

A hatékonyság növelése, a párhuzamosságok kiszűrése és a gyorsabb információáramlás érdekében kellett átszervezni a Nemzetbiztonsági Hivatalt, szó sincs tisztogatásról – nyilatkozta Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter hétfőn, miután a Magyar Nemzetet követve több sajtóorgánum is foglalkozott az intézmény átszervezésével.

MNO
2007. 09. 03. 13:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szilvásy György hozzátette: az átszervezésben szerepet játszott az is, hogy ki kellett küszöbölni az elmúlt hónapokban napvilágra került szakmai hiányosságokat. Hangsúlyozta: nem igaz, hogy elküldték az NBH teljes vezetését. A tárca nélküli miniszter megjegyezte: pontos számokat nem mondhat, de a főosztályok száma a felére, az osztályoké harminc százalékkal csökkent, és összesen fele annyi vezetői poszt van, mint korábban.

Az összevonás nem jár létszámleépítéssel, és az osztályok, főosztályok, igazgatóságok új vezetőinek 85 százaléka korábban is vezetőként dolgozott a szervezetnél – hangoztatta a miniszter. Szilvásy György szerint az átszervezés azt is jelenti, hogy nem vonják össze a katonai és a polgári titkosszolgálatokat. Emlékeztetett arra, hogy a kormány korábban kérte, vizsgálják meg a két szervezet összevonásának lehetőségét. Ezután – mint mondta – felkérte az Állami Számvevőszéket ennek áttekintésére, de végül inkább a két szervezet racionalizálása mellett döntöttek.

A miniszter leszögezte: nem fél attól, hogy esetleg valaki információkat szivárogtat ki az elbocsátottak közül, hiszen minden vezető tudja – akár bent dolgozik a szervezetben, akár már eljött onnan –, titokvédelmi szabályok vonatkoznak rá. Ha ezt bárki megszegné, az komoly felelősségre vonással járna.

A Nemzetbiztonsági Iroda augusztus 27-én jelentette be, hogy szeptember 1-jével átalakul a Nemzetbiztonsági Hivatal szervezete és az új struktúrában lehetővé válik az információk gyorsabb továbbítása. A Nemzetbiztonsági Hivatal internetes honlapjára három nappal később feltett szervezeti sémából annyi derült ki, hogy a jövőben négy helyett három műveleti igazgatóság irányítja az NBH tevékenységét.

A megbízott főigazgató, Laborc Sándor dandártábornok jelezte: kész beszámolni az NBH szervezetének átalakításáról az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága előtt, amikor a testület tárgyalja a hivatal első féléves tevékenységét. Az NBH feladata közé tartozik a kémelhárítás, a terrorelhárítás, a szervezett bűnözés elleni küzdelem. Feladata továbbá a gazdaság-biztonság védelme, a nemzetbiztonsági védelem, az A, B, C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzés, továbbá az alkotmányos rend megváltoztatására irányuló törvénytelen törekvések felderítése és elhárítása.

A Magyar Nemzet szombati számában adott hírt arról, hogy a gazdaságin kívül az összes igazgatót és húsz főosztályvezetőt mentettek fel jelenlegi pozíciójából a Nemzetbiztonsági Hivatalnál. A példátlan méreteket öltő leváltások pikantériája, hogy május 31. óta nincs véglegesen kinevezett vezetője az NBH-nak, így a személyi változásokról az ideiglenesen megbízott főigazgató, Laborc Sándor dandártábornok döntött.

(MTI, MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.