Törvénysértő fizetésemelés rendőri vezetőknek?

Az egyik rendőri szakszervezet főtitkára szerint több száz magas rangú rendőrnek „térítették” el az illetményét 90 ezer forinttal – fölfelé. A Budapesti Katonai Ügyészség először elutasította, majd csak a Katonai Főügyészség utasítására kezdte el újra az ügyben a nyomozás lefolytatását.

MNO
2007. 09. 20. 9:55
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rendőri vezetők fizetésemelésének ügyében nyomoz a katonai ügyészség – közölte a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője csütörtökön. Két hónapja érkezett feljelentés arról, hogy törvénysértő módon emelték egyes rendőri vezetők illetményét – mondta Ács Tibor.

A testület először feljelentés-kiegészítést rendelt el, majd a feljelentést elutasította. Ez ellen a feljelentő panasszal élt, mely alapján a Katonai Főügyészség a nyomozás lefolytatására utasított. Az ügyben a Budapesti Katonai Ügyészség most elöljárói hatalommal való visszaélés bűncselekménye miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen – mondta a szóvivő.

Mint arról az MNO is beszámolt, a Civil Jogász Bizottság (CJB) hétfői sajtótájékoztatóján részt vett a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) is. Ezen eseményen – Gyurcsány Ferenc őszödi hazugságbeszédének apropójából – a két szervezet arra biztatta a „kisrendőröket”, hogy a jogszabályoknak megfelelően járjanak el, illetve tagadják meg a parancsot, ha az bűncselekmény elkövetésére utasít. Mindemellett a TMRSZ elnöke, Szima Judit alezredes elmondta: tudomása szerint törvénytelen módon, egyéni teljesítményértékelés nélkül a 300 legmagasabb rendőri vezetőnek átlagosan mintegy 90 ezer forinttal „eltérítették az illetményét".

(MTI/MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.