A hódmezővásárhelyi rendőrök a hétvégén a város területén igazoltattak egy VW személyautót, amelynek vezetőjénél felmerült a gyanú, hogy alkoholos befolyásoltság mellett ült a volánhoz. Az ellenőrzéskor egy meglepő dologra is figyelmesek lettek a rendőrök, ugyanis a csomagtartóban két letakart festményt találtak. A járműben utazó négy személy a képek eredetével kapcsolatban azt állította, hogy azok rokonuk örökségéből származnak. Ezzel nem győzték meg a rendőröket, így elkezdték a festmények eredetét kutatni. Felvették a kapcsolatot a szegedi rendőrökkel is, akiktől megtudták, hogy egy nappal korábban trükkös módon hat festményt vittek el egy szegedi lakásból. A rendelkezésre álló adatok szerint azzal az indokkal jutottak be az idős tulajdonos otthonába, hogy restauráltatni viszik a műalkotásokat, majd a falról leakasztva ellopták a közel 800 ezer forintot érő képeket.
PM Orban: We Are Going to Work Hard and Win Big!
