Bírság az áramszolgáltatóknak

A Magyar Energiahivatal (MEH) a villamosenergia-rendszert irányító Mavirt 30 millió forint, három áramszolgáltató társaságot pedig 2-2 millió forint bírsággal sújtott a 2007. május 21-i, fogyasztói korlátozással járó jelentős zavar kapcsán.

MNO
2007. 10. 05. 9:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A német E.ON két magyarországi cége, az E.ON Dél-dunántúli és az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt., valamint a francia Electricité de France-csoporthoz tartozó Démász Hálózati Elosztó Kft. kapott büntetést.

A főosztályvezető emlékeztetett arra, hogy a MEH hivatalból indított vizsgálatot a Mátrai Erőmű Zrt.-nél, az AES-Tisza Erőmű Kft.-nél, a fenti három elosztói engedélyesnél és a Mavirnál.

Május 21-én kora délután rövid időn belül mintegy 660 megawattnyi erőművi kapacitás esett ki a termelésből és ezért háromnegyed órán keresztül fogyasztói korlátozás volt, amit egyes fogyasztói területek időszakos kikapcsolásával hajtottak végre.

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter az üzemzavart követően újságíróknak azt mondta: hasonló villamosenergia-üzemzavar esetére azonnali intézkedésként annak időtartamára tilos az export, minden beindítható erőművi blokkot be kell indítani, és a határkeresztező kapacitások egy hányadát fel kell szabadítani.

A hivatal vizsgálatának megállapítása szerint – közölte Grabner Péter, a MEH főosztályvezetője – a villamosenergia-piac 2003. január 1-jén megindult liberalizációja során a piaci szereplők nem fordítottak kellő figyelmet a rendszer üzembiztos működését szavatoló megállapodások kidolgozására. A MEH megállapította azt is, hogy a Mavir egyik munkavállalója téves kapcsolási jelet adott, ami miatt a Tiszai Erőmű levált a villamosenergia-rendszerről.

A hivatal a vizsgálat során rámutatott arra, hogy súlyos működési problémák jellemzik a Mavir és az MVM villamosenergia-kereskedő közötti, rendszerszintű szolgáltatáshoz szükséges tartalékokkal kapcsolatos szerződéskötési rendszert. A hivatal megállapította azt is, hogy a fogyasztói korlátozás során használt eszközök különféle műszaki okok miatt az adott pillanatban nem, vagy csak részlegesen működtek.

Grabner Péter kiemelte, hogy a hivatal megállapítása szerint a Mavir a vizsgálat lezárulta után – a Közép-Európában kialakult árampiaci helyzet miatt is – számos lépést tett a jobb belső működés és az áramszolgáltatókkal történő hatékonyabb együttműködés érdekében. Példaként említette a korábban hiányzó vagy hiányos együttműködési megállapodások megkötésének megkezdését, a Mavirnál a gyakoribb belső ellenőrzést.

A főosztályvezető hozzátette: a MEH úgy látja, hogy a Mavir levonta a szükséges következtetéseket a májusi üzemzavarból és az azóta megtett intézkedései jól szolgálják a magyar fogyasztók színvonalas ellátását.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.