A kizárólag az uniós jogot vagy az uniós intézményeket érintő perekben eljáró Európai Bíróság egyesített eljárást folytatott le két üggyel kapcsolatban: egyfelől abban, amelye a KÖGÁZ Rt., E-ON IS Hungary Kft., E-ON DÉDÁSZ Rt., Schneider Electric Hungária Rt., TESCO Áruházak Rt., OTP Garancia Biztosító Rt., OTP Bank Rt., ERSTE Bank Hungary Rt., Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Rt. indított a Zala Megyei Közigazgatási Hivatal ellen, másfelől abban, amely az OTP Garancia Biztosító Rt. kezdeményezésére a Vas Megyei Közigazgatási Hivatal ellen folyt. Ezekkel kapcsolatban két magyar bíróság kérte az uniós testülettől, hogy határozzon arról, összeegyeztethető-ez iparűzés adó az úgynevezett hatodik hozzáadottértékadó-irányelvvel, és különösen azzal a tilalommal , hogy a tagállamok nem tarthatnak fenn és nem vezethetnek be forgalmi jellegű adózási rendszereket.
Az ítéletben a bíróság emlékeztetett arra, hogy nem ellentétes az uniós joggal az olyan adó fenntartása vagy bevezetése, amely nem rendelkezik az áfa (uniós zsargonban hozzáadottérték-adó) valamely alapvető jellemzőjével. A kiadott sajtóközlemény szerint a forgalmi adó „általánosan vonatkozik olyan ügyletekre, amelyek tárgyát termékek vagy szolgáltatások képezik; összege arányos a termékek, illetve a szolgáltatások árával; a termelés és a forgalmazás minden egyes szakaszában kivetik; az adóalany a korábbi szakaszokban megfizetett összegeket levonhatja az általa fizetendő adóból (az adó végül a fogyasztót terheli)”.
Az iparűzési adó „ezzel szemben egyrészről az adózási időszakban értékesített termékek, illetőleg végzett szolgáltatások árbevétele, másrészről az eladott áruk beszerzési értéke, a közvetített szolgáltatások értéke, valamint az anyagköltség közötti különbözeten alapul. Mivel az adott időszak árbevétele alapján számítják ki, nem lehet pontosan megállapítani azt az adóösszeget, amelyet az egyes termékértékesítések vagy szolgáltatásnyújtások alkalmával adott esetben az ügyfélre hárítanak, úgyhogy nem teljesül az a feltétel, miszerint ezen összegnek az adóalany által bevételezett vételárral kell arányosnak lennie.” Ezen túlmenően, még ha feltételezhető is, hogy az iparűzési adó „azon alanya, aki a végső fogyasztó részére értékesít, az árai megállapításakor figyelembe veszi az általános ráfordításaiban foglalt adót, nem minden adóalany számára lehetséges az adótehernek a végső fogyasztóra történő áthárítása, illetve teljes áthárítása.”
A bíróság döntésétől korábbi közlések szerint Magyarországon több száz megrekedt per sorsa, és becslések szerint mintegy 400 milliárd forint adófizetési kötelezettség teljesítése függött. Egy hasonló jellegű olasz adó ügyében tavaly hozott – hasonló tartalmú – ítélet nyomán már sejthető volt, hogy a bíróság a magyar perben is az államnak, illetve az azt támogató Európai Bizottságnak ad igazat (utóbbi az olasz ügy ítélethirdetéséig az iparűzési adó uniós jogba ütközését vallotta, de azt követően hirtelen álláspontot változtatott). Volt a magyar bíróságoknak egy másik kérdésük is a testülethez, nevezetesen az, hogy a csatlakozási szerződésben szereplő kitétel, miszerint Magyarország 2007. december 31-ig fenntarthatja a helyi önkormányzatok által meghatározott ideig nyújtott iparűzési kedvezményeket, értelmezhető-e úgy, hogy Magyarország átmeneti mentességet kapott az iparűzési adó fenntartására, vagy úgy, hogy a szerződés elismerte Magyarország jogát magának az iparűzési adónemnek a fenntartására is. Erre azonban az Európai Bíróság az első kérdéssel kapcsolatos döntése fényében már nem tartotta szükségesnek válaszolni – derül ki az ítéletből.
(mti)
jogállamiság
Alapjogokért Központ: az EU jogi képmutatása a jogállamiság fegyverré tételében
