Elsősorban az amerikai munkapiaci adatok határozhatják meg a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) pénteki kereskedési napját az MTI által megkérdezett elemzők szerint. Blahó Levente, a Raiffeisen Bank elemzője szerint alacsony forgalom mellett +/- 1 százalék körül mozoghat az index pénteken, ám a fél háromkor nyilvánosságra kerülő amerikai makrogazdasági adat befolyásolhatja a későbbi kereskedés hangulatát.
Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír elemzője a nyitáskor enyhe emelkedést prognosztizál, ami a nap végén akár meg is fordulhat. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 199,72 pontos csökkenéssel, 27 845,20 ponton zárt csütörtökön, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,71 százalékos gyengülés.
A Mol árfolyama 260 forinttal, 0,93 százalékkal 27 800 forintra csökkent, több mint 12 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, továbbra is 938 forintba kerül, forgalma 1,65 milliárd forintot volt. Az OTP-részvények ára 103 forinttal, 1,08 százalékkal 9397 forintra csökkent, forgalmuk 9,6 milliárd forintot tett ki. A Richter árfolyama 95 forinttal, 0,25 százalékkal 37 705 forintra csökkent, forgalma 1,51 milliárd forint volt. Szektortársa, az Egis 881 millió forintos forgalom mellett 140 forinttal, 0,61 százalékkal 22 990 forintra erősödött.
MTI