A 2001-ben 500 millió forinttal indult alap vagyona ma 50 milliárd forint értékű, ebből 32 milliárd az ingatlan – mondta Buda Sándor az Európa Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója. A nem ingatlanban tartott eszközök magyar állampapírban, illetve bankbetétben vannak.
A két magánszemély által létrehozott alap kezdettől széles banki értékesítési hálózattal működött. Az UniCredit bankcsoporthoz 2004-ben csatlakozott.
Miután a magyar ingatlanpiacon kevés a befektetésre alkalmas ingatlan, az Európa Alap saját fejlesztést is végez. Az idén tavasszal nyílt meg Tatabányán a Vértes Center, amely 30 ezer négyzetméteren üzleteket, továbbá mozikat és Volán pályaudvart is magába foglal. A beruházás értéke 4,5 milliárd forint volt. Több lakásberuházás után szeptemberben kezdődött a legújabb a Pasaréti úton. Itt a 73 lakás 3 milliárd forintba kerül, a lakásokat 590-670 ezer forintért kínálják négyzetméterenként.
A legnagyobb fejlesztés a Bem téren megvásárolt épületkomplexumban lesz. A három utcára néző épület udvart fog közre. A térre néző szárny volt az MDF székháza, míg a hátsó traktusokban iskola és honvédségi levéltár működött. Az első részből szállodát, míg a hátrébb lévőből irodákat alakítanak ki.
Az alap évesített hozama 9,58 százalék volt eddig. Az induláskor a nyílt végű alapból vásárolt 1 millió forintnyi befektetési jegy értéke ma 1,9 millió forint. A befektetőknek az állampapír hozama felett 1,5-2 százalékot ígértek induláskor, a kisebb számot csaknem teljesítették, mivel az állampapír index évesített hozama 8,38 százalék.
(MTI)