Az első bajnokságot 1933-ban a Közgazdasági Egyetem csapata nyerte. A második világháború végéig a BSZKRT győzött a legtöbbször (hétszer), de jutott arany a TFSE gárdájának (1935.), a MAFC-nak (1936. és 1944.) és a BEAC-nak is (1942. és 1943.). Érdekesség, hogy 1952-től egészen 1986-ig csak három csapat állhatott a dobogó tetejére: a Bp Honvéd SE 29-szer, a MAFC 3-szor (1956; 1970;1975.) és a Csepel kétszer (1972-1973.). A vidéki egyesületek közül a Körmend nyert először bajnokságot (1987-ben). Az elmúlt húsz évben nyolc különböző klub végzett legalább egyszer az első helyen. A XXI. század legeredményesebb férfi csapata az Atomerőmű SE, három bajnoki arannyal.
A címvédő Szolnoki Olajnál sikerült egyben tartani a csapatot, sőt az Univer KSE csapatából Szolnokra igazolt a 213cm-es, lengyel Miroslaw Lapatka. Szolnokon az előző szezonban nem egyszer előfordult, hogy egyszerre öt külföldi játszott, amit az idei szabályok nem engednek. A 12 fős keretben minimum nyolc magyar játékosnak kell lenni, tehát legalább egy hazai mindig a pályán lesz. A szövetség öt év után szervezi, bonyolítja újra a bajnokságot, de a vagyonértékű jogokkal továbbra is a liga rendelkezik.
Az átigazolási időszak egyik szenzációját az jelentette, hogy a válogatott Simon Balázs Pécsről Székesfehérvárra költözött, az Albacompnál folytatja. A másik kiemelkedő igazolásnak a paksiak örülhettek: nyolc év után visszatért Gulyás Róbert az Atomerőműhöz.
Az újra ’A’ csoportos MAFC három amerikaival készül a rajtra és a másik tizenhárom csapattal együtt, szeretne bejutni a rájátszás nyolcas mezőnyébe. A szakma általános véleménye szerint az elmúlt évek legkiegyensúlyozottabb bajnoksága lehet a 77. A felkészülési tornákon mutatott formák, az eddigi eredmények alapján a nyitó forduló rangadóját Szombathelyen játsszák, ahol a Falco KC a Planet Leasing DKC csapatát fogadja.
MTI