Szerdán este a Liverpool elszenvedte szezonbeli első vereségét, a Mersey-partiak ráadásul elvesztették hazai veretlenségüket a francia együttesekkel szemben. A Marseille 1-0-s sikere teljesen megérdemelt, sőt, a hazaiak a lefújás után örülhettek, hogy megúsztak egy nagy verést. Rafa Benitez menedzser ezúttal néhány olyan játékosnak is lehetőséget adott, akik nem tartoznak a standard kezdők közé, és mint kiderült, a szakember eltaktikázta magát a rotációs rendszer alkalmazásával.
- A mérkőzésnek egyetlen pozitívuma volt, hogy végül lefújták. Nagyon rossz napot fogtunk ki, minden rosszul sült el, ez volt a csapatom eddigi leggyengébb meccse, mióta átvettem az irányítását, már az első percekben látszott, hogy nem fog menni a játék. Képtelenek voltunk helyzeteket kialakítani, és bár sokan azt mondták, nem megfelelő összeállításban léptünk pályára, azért volt néhány nagy név a csapatban. Próbáltam változtatni, de ma semmi sem segített, nem voltunk elég jók ahhoz, hogy pontot szerezzünk – nyilatkozta Benitez.
(SamsungSport.hu)